Berta Sándor

Egérmozgás-elemzéssel az identitás­lopás ellen

A személyazonosság ellopása a legrosszabb esetben súlyos pénzügyi károkat jelent az áldozatok számára, ezért a fejlesztők évek óta biztonságos módszereket keresnek a felhasználók azonosítására.

Egy olasz kutatócsoport kidolgozott egy új módszert, amelynek lényege, hogy az egérmozgások elemzésének segítségével lehetővé teszi a hamis identitások felismerését. Korábban gyakran alkalmazott módszer volt, hogy a különböző emberek személyazonosságát előre meghatározott kérdések segítségével próbálták megállapítani, de ezek az alapkérdések némi utánajárással könnyen kijátszhatóak. Elegendő volt például egy kérdőívnek álcázott adathalász levelet küldeni az illetőnek, amelyben a születési és a lakóhelyéről vagy a családnevéről kérdezték, vagy megpróbálták felkutatni a Facebook-profilját és a nyilvánosan róla fellelhető információkból kikövetkeztetni azt.

Olasz szakemberek szerint a mesterséges intelligencia sokkal nagyobb biztonságot tesz lehetővé a felhasználók azonosításakor, annak ugyanis nem kell rendelkeznie előzetes tudással az adott személyről vagy az ellenőrizendő identitásról. Az új módszer a következőképpen működik: egy algoritmus kielemzi, hogy a felhasználó miként viselkedik az azonosítás során. Az őszinte emberek másképp reagálnak a feltett kérdésekre, mint a hazugságra hajlamosak. Amíg egy őszinte személy automatikusan reagál egy kérdésre, addig egy hazugságra hajlamos először gondolkodik és magában ellenőrzi a válaszát.

Merylin Monaro, Luciano Gamberini és Giuseppe Sartori azt írták, hogy ez a habozó magatartás visszatükröződik az egérmozgásokban és a rossz válaszok számában is. Különösen a váratlan kérdések miatt a hazugságra hajlamos egyének zavarba jönnek, haboznak és az őszinte felhasználókhoz képest teljesen másként reagálnak. Az eredmények azt mutatták, hogy a nem valós válaszókat adó személy egerének mozgási mintája és a váratlan kérdésekre adott válaszai hatékonyan megkülönböztethetők egy őszinte ember egerének mozgási mintájától és válaszaitól. Még ha egy hazudó ember korrekt választ is ad egy kérdésre, akkor is kiszűrhető és megkülönböztethető egy őszinte társától. A módszer jelenleg 95 százalékos pontossággal működik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEOreg3 #5
    szóval ha épp laptop van nálam és egér híján touchpaddal szenvedek, akkor nem tudok majd belépni?
  • ostoros #4
    Használd azt a töklevet ami a fejedben van!
  • KM #3
    Azta, mesélj még!
  • fonak #2
    Arról van szó, hogy az ilyenekkel simán azonosítható a user, ha akarja, ha nem. Szóval igen, a megfigyelésben hasznos.
  • ostoros #1
    Hazugság. Egérmozgás elemzéssel az adattolvajlásért, és a lehallgatásért!
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.06.17. 11:30:59