Berta Sándor

Három gyártótól érkeznek Snapdragon 835-re épülő számítógépek

Olyan erős a mobilokba szánt chip, hogy a Windows 10-et is meg tudja hajtani. Az Asus, a Hewlett-Packard és a Lenovo karolta fel eddig az elképzelést.

A Qualcomm a Computex kiállításon bejelentette, hogy három gyártóval is sikerült együttműködési szerződést kötnie, így az Asus, a Hewlett-Packard és a Lenovo is piacra fog dobni Snapdragon 835 chipre épülő és Windows 10 operációs rendszert futtató számítógépeket. Ezek a cégek az első OEM-gyártók, amelyek Snapdragon 835 chipes Windows 10 számítógépeket fognak kínálni. A vállalat közölte, hogy könnyű és ventilátor nélküli termékek jelenhetnek majd meg, amelyeknek az üzemidejük hosszabb lesz, mint a jelenlegi notebookoknak.


Balra az Intel, jobbra a Qualcomm megoldása, előbbi 96 négyzetcentiméternyi helyet igényel, utóbbi alig több, mint felét, 50,4-et.

Christiano Amon, a Qualcomm ügyvezető alelnöke kijelentette, hogy az eddigi számítástechnikai modell már nem működik a mai felhasználók számára, hiszen az emberek nem akarnak nehéz, hálózati kábellel ellátott laptopokat. A Windows 10 ökorendszerrel való kompatibilitásnak köszönhetően a Snapdragon mobil PC-platform olyan helyzetbe hozza a Windows 10 hardverek gyártóit, hogy kifejleszthetik a következő generációs készülékforma-szabványokat. A Snapdragon 835 januárban mutatkozott be, ez a Qualcomm új csúcskategóriás mobilchipje. Nemsokára pedig jön az ARM processzorokon futó Windows 10, amely az x86/Win32-alkalmazások futtatását lehetővé tévő emulátor mellett rendelkezni fog a Windows 10 Enterprise funkcióival is.


Matt Barlow, a Microsoft Windows-marketingért felelős alelnöke érthetően örömmel fogadta, hogy az OEM-gyártók osztják az elképzelésüket azzal kapcsolatban, hogy a Windows 10-élményt az ARM ökorendszerre is kiterjesszék. Ugyan az első készülékek már az idén megjelenhetnek, de nagyobb termékkínálatra csak 2018-ban vagy 2019-ben számíthatnak a vásárlók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #6
    "Olyan erős a mobilokba szánt chip, hogy a Windows 10-et is meg tudja hajtani."
    nem az volt eddig a marketing rizsa, hogy a Win10 olyan könnyű, hogy gyengébb vasakon is szépen hasít?
    Vagy ezt úgy kell érteni, hogy a chip olyan brutál erős magához képest, hogy egy Win10-et is lefuttat amit amúgy egy 10-12 évvel ezelőtti
    gép is lefuttat?
  • CairoJack #5
    Hát én ebben nem hiszek. Gyorsan be kell még szereznem egy IGAZI Intel chipes, IGAZI Windows 10-es tabletet.
    Amíg még lehet kapni. Aztán mindent elárasztanak a hamisítványok.
  • PeeTeR #4
    ez nem lesz bundle -ban $1 -ert
  • takysoft #3
    Hát, meglátjuk. Az Intel Atom chipről is ódákat zengtek, aztán mobilba túl erőforrásigényes volt, netbookba meg túl gyenge.

    Mondjuk a Snapdragon 835 valóban egy eszetlen erős chip lett. De azért ne hasonlítsunk össze egy telefont/tabletet egy számítógéppel ilyen egyszerűen.
    Egy számítógépen sokkal több dolog fut egy időben. Mobilon az aktív ablak a mérvadó. Míg egy Windowsban azért eszement sok dolog tud menni a háttérben is.

    Meg ez az x86/Win32 dolog is furcsa egy kicsit. Persze, kompatibilitás oldaláról nay előrelépés, ez tény. Csak kérdés, hogy mi van a 64 bittel?
    Windowsos világban azért bőven volt már olyan régen az átállás, hogy sok applikáció ne is jelenjen meg 32 bites vátozatban. Igaz ezek főleg játékok, de azokból nem feltétlen az erősebbje. Indie környezetben is tűnik már el a 32 bit...

    Meg ugye szintén jó kérdés, hogy szoftveres oldalról milyen támogatást kap a dolog.
    Pl a benne levő Adreno gyorsító milyen drivert kap....
    Nézz meg egy Crimson drivert, vagy egy nvidiás drivercsomagot... azért NAGYON sok dolog supportálva van bennük, ami a windowsban alapból nincs. (10 bit, videofelvétel, millió multimonitoros beállítás, színbeállítások (RGB 4:4:4, YCbCr 4:2:2, 4:2:0 stb))

    Hardveresen megint érdekes kérdések jöhetnek... milyen outputokt támoat a rendszer... USB-vel elvileg nem lesz gond, de displaport pl?
    Kérdés, hogy tud-e esetleg freesync-et? Vagy fog-e a jövőben a többi. (a gSync proprietary, de a freesync megoldás elvileg nem lenne nagy dolog...)

    Ha később megy ilyesmi alaplapba (mert miért ne lehetne snapdragonos alaplapot kapni asztali vay HTPC-hez, megoldott-e esetleg bővítőkártyák használata.
    Akár egy PCI-E videokari.....

    Egyelőre ebből lesz pár kis netbook/ultrabook (ez a név divatosabb ma :D ).

    De ha a Qualcomm erre rádob egy lapáttal (olyasmiket, amiket írtam), akkor brutális ellenfele lehet a Intelnek, az AMD-nek, és az nVidiának is.

    Egyelőre persze inkább alsó szegmensben, de abban is sok pénz van.
  • Vanek úr #2
    Úgy látszik, újra feltalálják a netbook-okat. :)
    Egyébként már például a Chuwi tabletes Intel procikra (Cherry Trail alapokon) építkezve csinál laptopot Win10-zel, vagy dual Win10+droid rendszerekkel, 10k mAh-s aksival. Általános használatra bőven használható, és hosszú az üzemideje is.
  • grebber #1
    Zsír. Várom már. Remélem lesz pár értelmes db ami nem száll el árban