Gyurkity Péter

OLED-kijelzővel jön az LG V30

A cég júliusban kezdi meg a panelek gyártását, ezek nagy részét maguknak szánják.

Egy dél-koreai lap számolt be a napokban arról, hogy az LG – a korábbi híreknek megfelelően – valóban a Samsung nyomába ered, legalábbis ami az OLED-kijelzők sorozatgyártását illeti. Saját leányuk a nyár folyamán kezdi meg ezt a tevékenységet, a legtöbb példányt pedig házon belül tartanák.

Az értesülés szerint júliusban indul meg a sorozatgyártás, a gyártó pedig nem sokkal ezt követően, jó eséllyel szeptember folyamán mutatja be első OLED-okostelefonját, amely az LG V30 néven jelenik majd meg a piacon. Ez minden bizonnyal a Samsung Galaxy S8+ méretére és kijelzőjére emlékeztet majd, a sorrendben második ilyen megoldásuk pedig a jövőre befutó G7 lenne, amely egyelőre ismeretlen hardverre támaszkodik majd. Mivel nevüket nem vállaló forrásokról van szó, érdemes a hírt némi fenntartással kezelni, az LG esetében azonban nem most először merül fel a technológia melletti kiállás.

Hozzáteszik a fenti állításhoz, hogy a Gumi E5 névre keresztelt üzemben legyártott panelek legnagyobb részét saját maguknak tartják meg, erre ugyanis szükség lesz a V30, majd pedig a G7 sikeres bemutatkozásához. Maradna azonban egy bizonyos „felesleg”, amihez jó eséllyel különböző kínai gyártók jutnak majd hozzá, vagyis ez utóbbiak esetében is számíthatunk az eltérő OLED-fejlesztések megjelenésére. A Samsungnak némi fejfájást okoz az LG lépése, attól azonban nem kell tartaniuk, hogy egyhamar elvesztik vezető pozíciójukat, hiszen jelen pillanatban a terület 95 százalékát uralják, az Apple pedig szintén tőlük szerezné be az új iPhone készülék(ek) legyártásához szükséges mennyiséget.

A jelek szerint tehát szeptemberig kell várnunk a V30 felbukkanására, addig remélhetőleg több hardveres részletet is megismerünk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MsUser #2
    Azért gyakorlati tapasztalat alapján a TV kel sincs lemaradva a Samsung ugyanazt a technikai minőséget tudja mindkettő gyártó http://www.samsung.com/hu/tvs/overview/
    az összehasonlító teszteken a Samsung-ot ajánlják!
    De az LG telefonok formavilága messze veri a Samsungot!
  • saba30 #1
    TV -ben az LG a vezető, mobilon meg a Samsung OLED-el, csak kicsit furcsa.