Berta Sándor

110 millió euróra büntette az EU a Facebookot

Az Európai Bizottság azért szabta ki a büntetést, mert a platform a WhatsApp felvásárlása kapcsán félrevezető, illetve hamis adatokat adott meg.

A közösségi oldal 2014-ben vásárolta fel a WhatsAppot. A 2014 augusztusában lefolytatott fúzióellenőrző eljárásban a társaság azt állította, hogy "nem képesek automatikusan összekapcsolni ugyanazon felhasználó Facebook- és Whatsapp-fiókjait", később azonban ezt lehetővé tették, és az EB szerint már korábban is tudhatták, hogy ez technikailag lehetséges. Tavaly nyáron a WhatsApp meg is változtatta a felhasználási feltételeit és az adatvédelmi irányelvét, így felmerült, hogy a Facebook megtévesztette az EU-t és az üzletet vizsgáló eljárás során hamis adatokat adott meg.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa kijelentette, hogy a döntés egyértelmű üzenet a vállalatoknak, hogy be kell tartaniuk az EU fúzióellenőrzéssel kapcsolatos előírásait és azok közé tartozik az is, hogy valódi adatokat kell megadniuk. Emiatt volt fontos, hogy a Facebookra egy arányos és elriasztó mértékű pénzbüntetést szabjanak ki. Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Európai Bizottságnak átfogó és precíz információkra kell támaszkodnia ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozhasson.

A pénzbüntetés meghatározásakor az Európai Bizottság figyelembe vette a jogsértő magatartás típusát, súlyosságát és időtartamát, valamint a rendelkezésre álló esetleges enyhítő és súlyosbító körülményeket. A szabályok értelmében a tranzakcióban érintett, szándékosan vagy hanyagságból félrevezető információkat közlő cégek összesített bevételének akár az 1 százalékát kitevő bírságot is kiszabhat az EB. A brüsszeli közleményben kiemelték, hogy a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya a felvásárlás engedélyezésére, nincs hatással a már lezárt eljárásra.

A bejelentésre reagálva a Facebook azt közölte, hogy nem szándékosan vezették félre a bizottságot. "Jóhiszeműen jártunk el már az első tárgyalástól kezdve, valós információkat akartunk mindig biztosítani" - mondta az amerikai cég egyik szóvivője. Azonban tekintve, hogy a felvásárlás értéke 19 milliárd dollár volt három éve, és a bírság ennek egy százalékát sem teszi ki, balgaság azt gondolni hogy ez kemény asztalra csapás volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Én a kezüket is levágnám, szerintem úgy lenne igazságos. ;)
  • ugh #1
    De gondolom ez még mindíg kb. ezreleke az általuk be nem fizetett adónak.
    Én egy 100-150 milliárdra büntetném őket. (adó elkerülés, meg a többi)
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.05.21. 20:31:11