MTI

Élőben közvetítették a Facebookon egy szellemi fogyatékos kínzását

Vádat emeltek azok ellen az amerikai fiatalok ellen, akik Chicagóban megkínoztak és megsebesítettek egy mentális problémákkal küszködő fiatalembert, és az egészet élőben "közvetítették" a Facebook közösségi oldalon.

A bűncselekmény megdöbbenést és hatalmas felháborodást váltott ki az amerikai sajtóban. A rendőrség csütörtökön letartóztatta a négy fiatalt, délután pedig "gyűlöletből elkövetett bűncselekmény" miatt már vádat is emeltek ellenük. A tizennyolc éves elkövetők - két fiú és két lány - szerdán egy szoba sarkában megkötözték a szellemileg visszamaradott fiatalembert, a száját ragasztószalaggal letapasztották, mintegy fél órán keresztül verték és kínozták, a koponyáján pedig óriási vágást ejtettek. Közben nevetve Donald Trump leendő elnököt és általában a fehéreket gyalázták. Az egészet élőben mutatták a Facebook közösségi oldalon.

A chicagói rendőrség a videó alapján azonosította be és tartóztatta le a négy elkövetőt, akiknek egyike az iskolából ismerte az áldozatot. Az elkövetők nevét a rendőrség nem hozta nyilvánosságra, és a szóvivő elhárította a választ arra az újságírói kérdésre is, amely az elkövetők és az áldozat bőrszínét firtatta. A videón ugyanakkor jól látszik, hogy az áldozat fehér bőrű, négy nevető megkínzója pedig fekete.

A megrázó bűncselekmény pontos körülményeit a rendőrség egyelőre vizsgálja. Az áldozatra éjjel találtak rá, amint az utcán bolyongott, és olyan sokkos állapotban volt, hogy kórházba szállítása után is órákba telt, mire megszólalt. A kínzásról készült videót a Facebook időközben eltávolította, de több amerikai tévécsatorna is bemutatta, és némelyikük honlapján is megtalálható volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!