Gyurkity Péter

Lencsevégen az új Nokia okostelefon

A HMD pedig további négy változattal készül, amelyek az év közepén jelenhetnek meg.

Többször is olvashattunk már az elmúlt hetekben a Nokia telefonokon dolgozó HMD Global terveiről, valamint az új jövevények várható összetételéről. Most a sorrendben első okostelefon jelenik meg néhány képen, amelyet további részletek egészítenek ki a várható menetrendről.

A Microsofttal megkötött korábbi licencszerződés mostanra tette lehetővé a Nokia márkanévvel ellátott új telefonok piacra dobását, a sort pedig a napokban egy hagyományos, „buta” változat nyitotta meg. Ezt várhatóan a januári CES alatt követik majd az első okostelefonok, amelyek közül az eddig megjelent pletykákban általában a Nokia D1C emelkedett ki, mint a legjobban ismert példány. Most erről – vagy netán a Nokia E1 típusról – jelent meg néhány fotó, amelyek állítólag a gyártósoron készültek. A D1C várhatóan két változatban jelenik meg, ezek egyike egy 5 hüvelykes kijelzőt és egy Snapdragon 600-as sorozatba tartozó chipet vonultat majd fel, míg a másik egy 5,5 hüvelykes érintőképernyőt kapna, némileg erősebb hardverrel.

Az egyik példány esetében 4 GB memória és egy 64 GB-os tároló szerepel majd a listán, legalábbis a kínai forrás szerint, de mindkét telefon az 1080p felbontást támogatná, amelyet az Android 7.0 Nougat egészítene ki, már a megjelenés pillanatában. Azt sajnos nem tudjuk, hogy ez az eredeti szoftvert, vagy netán egy annak egyedi kezelőfelülettel kiegészített verzióját takarja-e. A képek és a mellékelt rajzok szerint csak az erősebb példányt látják majd el ujjlenyomat-olvasóval, a család azonban további példányokkal egészülhet ki.

A tajvani Digitimes saját írásában ugyanis már arról számol be, hogy a második és harmadik negyedévben legalább 4 további készüléket mutatnak majd be, amelyek 5 és 5,7 hüvelyk közötti kijelzőkkel jelennének meg. A megjelenést és a pontos specifikációt illetően itt vannak eltérések, ők a D1C esetében például 2 és 3 GB RAM-ot, illetve 150 és 200 dolláros árat várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!