Berta Sándor

WhatsApp-felvásárlás - megtévesztette az EU-t a Facebook?

Az Európai Bizottság azzal vádolta meg az amerikai céget, hogy az üzletet vizsgáló eljárás során hamis adatokat adott meg.

A gyanú alapján a Facebook az Európai Unió 2014-es fúzióellenőrzési eljárásakor adott meg hamis vagy félrevezető információkat. Az eljárás lefolytatására azért volt szükség, mert a közösségi platform felvásárolta a WhatsApp-ot.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa kijelentette, hogy a cégek az ellenőrzési eljárás során kötelesek az Európai Bizottsággal pontos adatokat megosztani. Ezt a kötelezettséget mindegyik társaságnak komolyan kell vennie. Ők csak azután tudják határidőre és objektív módon megvizsgálni az egyes fúziókat, ha az abban érintett vállalatok ennek a feltételnek megfelelnek és precíz információkat közölnek. Ebben az esetben azonban az az előzetes álláspontjuk, hogy a Facebook hamis vagy félrevezető adatokat osztott meg a hatóságokkal. A közösségi oldalnak most lehetősége nyílik arra, hogy állást foglaljon ebben a kérdésben.

A testület már korábban is úgy vélte, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy a Facebook összehasonlíthatja a saját és a WhatsApp felhasználói profiljait. A 2014 augusztusában lefolytatott fúzióellenőrző eljárásban a platform azt állította, hogy nem nyílik lehetőség megbízható automatikus összehasonlításra és nem kerül sor majd semmilyen adatmegosztásra. Miután viszont a WhatsApp idén nyáron megváltoztatta a felhasználási feltételeit és az adatvédelmi irányelvét, ezért az EU úgy döntött, hogy felülvizsgálja a korábbi üzletet.

A jelenlegi vizsgálat kizárólag az eljárási előírások megsértését vizsgálja, nem foglalkozik például a magánszférát, az adatvédelmet és a fogyasztóvédelmet érintő kérdésekkel. A Facebooknak jövő év január 31-ig van lehetősége reagálni az Európai Bizottság bejelentésére. Amennyiben utólag bebizonyosodik a konszern félrevezető magatartása, akkor az EU a bevétele 1 százalékát kitevő összegre büntetheti meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!