MTI

160 km-es optikai gerinchálózatot építenek Fehérgyarmat térségében

A Digitális Magyarország program részeként egymilliárd forint értékű informatikai-távközlési beruházás valósul meg Fehérgyarmat környékén, ahol optikai kábel gerinchálózatot építenek ki - közölte a fejlesztés nyertes pályázója, a SzamosNet Kft. ügyvezetője.

Fenyvesi Tibor elmondta, hogy a beruházást a Széchenyi 2020 finanszírozási program 855,96 millió forintos támogatásával valósítják meg. A fejlesztés a szatmári kistérség 41 települését érinti. A településeken 2018. végéig 160 kilométer hosszú optikai kábel gerinchálózatot építenek ki. Az európai uniós támogatású projekt alapkövét december 9-én helyezték el Fehérgyarmaton, ahol egy irodát is nyit majd a cég.

Az érintett 41 városban és községben csaknem tízezer háztartás számára teszik elérhetővé a szupergyors internetet, amelyhez digitális televíziós és telefonszolgáltatási lehetőség is társul. A kisari központtal működő cég ügyvezető megjegyezte, hogy több olyan szatmári kistelepülésen is el lehet majd érni a széles sávú internet-szolgáltatást, ahol jelenleg egyetlen szolgáltató vállalkozás sem biztosítja azt.

A Digitális Magyarország program 2015-ben indult és 2018 végéig pályázati támogatással az ország egymillió háztartásában teremtik meg a szupergyors, legalább 30 megabit/másodperc sebességű internet szolgáltatás elérését. A nyilvános cégadatbázis szerint a cég 2015-ben csaknem 300 millió forint árbevételt ért el, a megelőző évi 180 milliót követően. Adózott nyeresége 861 ezer forintról 166 millióra nőtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!