Berta Sándor

Nem a sugárzás, hanem az előregörnyedés miatt károsak a táblagépek

Az okostelefonok mellett a tábla PC-k is számtalan egészségügyi probléma kiváltói lehetnek.

A német Szövetségi Munkavédelmi és Munkaegészségügyi Hivatal (BAuA) tanulmánya szerint a kis méretű mobil készülékek, például az okostelefonok vagy a táblagépek hátrányosan veszik igénybe az emberek izomzatát és csontvázát. Az intenzív használat statikus testtartáshoz, gyakori ismétlődő mozgásokhoz és nagy izomtevékenységekhez vezet. Ezek együttesen pedig túlterhelhetik a mozgásszervi rendszert.

Az új jelentés felsorolja az összes olyan aktuális tudományos ismeretet, amely az okostelefonok és a tábla PC-k által okozott szervezeti terhelésekkel kapcsolatos. A dokumentumban 41 tudományos kutatás eredményeit összesítették. Az ismétlődő mozdulatok mellett az is komoly problémát jelent, hogy a rossz vagy változó fényviszonyok károsíthatják a szemet, miközben a felhasználók gyakran nem látják a képernyőn megjelentetett tartalmakat.

A szakemberek úgy vélték, hogy a táblagépeket és az okostelefonokat inkább mindig csak rövid ideig szabadna használni, s lehetőleg eleve olyan készülékeket kellene megvásárolni, amelyek tükröződésmentes kijelzőkkel vannak felszerelve. A termékek súlyát és a képernyő méretét szintén figyelembe kellene venni. Hosszabb távú használat esetén hasznos lehet egy külső billentyűzet alkalmazása, mert azzal javítani lehet a testtartáson és kényelmesebbé válhat a munkavégzés.

A német Gyermek- és Ifjúsági Orvosok Szövetsége (BVKJ) tavaly jelezte, hogy a túl fiatalon kezdett okostelefon- és tábla PC-használat egyáltalán nem tesz jót a kicsik fejlődésének, s a helytelen eszközhasználat miatt a fiatalok túlterheltek lehetnek, fejfájás és pszichikai megbetegedések léphetnek fel náluk. James Carter gerincspecialista orvos pedig arra figyelmeztetett, hogy elgörbül a nyakuk és a hátgerincük azoknak a gyerekeknek, akik az okostelefonjuk vagy más készülékük előtt naponta több órát töltenek. Emellett 2014 óta ismert és tavaly megerősítést nyert az a probléma is, hogy hogy a táblagépek vagy az elektronikus könyvolvasók megzavarhatják az alvásciklust, míg az okostelefonok esti használata fáradttá teszi az embereket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #6
    "A szakemberek úgy vélték, hogy a táblagépeket és az okostelefonokat inkább mindig csak rövid ideig szabadna használni"

    Igen, ebben az információdömpingben nem arra öszrönzik az embereket, hogy ne kattintson minden hulladékra, épp ellenkezőleg.

    Pár évtizeden belül úgyis megváltozik minden, az ember remélhetőleg nem, mert akkor már gép lesz.
  • kvp #5
    En is egy tabletet hasznalok sajat pc-nek, csak eppen full querty clamshell 'dokkoloval'. Ettol ugy nez ki, mint egy atlagos netbook, csak picit erosebb. Nekem boven eleg ha a 3D-s cad programot es a fejlesztoi kornyezetet elviszi, meg azt a par fullhd streamet amit neha megnezek. (tudomanyos es utifilmek) Egyebkent a billentyuzet nelkul tablet lenne, csak ugy hianyzik a nagyobbik aksi es a gombok, meg a touchpad.

    Azt viszont en is eszrevettem, hogy ha mobilt hasznalok akkor oda kell figyelnem arra hogyan tartom es hogy ne gornyedjek fole ketkezes gepeles kozben. Munkara viszont egy 52 centis monitor, kenyelmes allithato szek es hagyomanyos teljes meretu billentyuzet a minimum ha utanna szeretnenk mozgaskepesek maradni.
    Utoljára szerkesztette: kvp, 2016.11.27. 22:00:28
  • dartois83 #4
    Nem rossz dolgok ezek, csak tényleg az a borzasztó, hogy már virtuális dadusként odaadják a kisgyerekek kezébe a szülők, akik persze teljesen rászoknak. Később meg szintén unaloműzésként marad az ember kezében, hasonlóan a mobilokhoz. Egyébként jó bennük, hogy ezeknek a kütyüknek a teljesítménye már beéri egy 8-10 évvel ezelőtti PC-konfiguráció teljesítményét és kötöttségek nélkül lehet használni szinte ugyanarra, egy jó dokkolóval persze, ahogy zola is írta.
  • zola2000 #3
    na igen, teljesítményben egy 200 dolláros x86os rendes win10 tablet teljesítménye is már elég irodai használatra + böngészésre + filmezésre (sőt a 100 dollárosé is) már csak egy normális dokkolót kellene hozzá mellékelni a gyártóknak aztán asztali pc amit bárki magával hordozhat.

    (madve: de igen, a régi filmekben tipikus volt a könyv fölé görnyedő "könyvmoly" csak ez valahogy kezd elfelejtődni)
  • Madve #2
    Érdekes, a könyvekről sosem mondták ezt, pedig nagyjából ugyanaz a pozíció, súly, stb. mindkettő esetében...
  • Tinman #1
    Mióta megjelentek ezek a szarok azóta ugatom, hogy mennyire kényelmetlen hulladék az összes.

    "Hosszabb távú használat esetén hasznos lehet egy külső billentyűzet alkalmazása, mert azzal javítani lehet a testtartáson és kényelmesebbé válhat a munkavégzés."

    Lol még a végén eljutunk a PC-ig... reméljük egyszer valaki feltalálja azt is