Berta Sándor

A jólét motorja lehet a mesterséges intelligencia

A technológia még gyerekcipőben jár, ennek ellenére gazdasági szakemberek úgy vélik, hogy rendkívüli mértékben növelheti a jólétet.

Az Accenture vállalati tanácsadócég szakértőinek prognózisa szerint az öntanuló gépek és az intelligens szoftverek drámai mértékű jóléti hatásokat fognak eredményezni a közeljövőben. 2035-ben az európai gazdaságok az új technológiáknak köszönhetően kétszer olyan gyorsan növekedhetnek majd, mint e fejlesztések nélkül. A jelenlegi technológiai szinten az éves gazdasági növekedés hosszú távon 1,4 százalékos lenne, míg a mesterséges intelligenciával kiegészítve évi 3 százalékos. Az öregedő és ezzel együtt csökkenő számú lakosság miatt a növekedéshez elengedhetetlen lesz a szoftverekben és a robotokban a mesterséges intelligencia alkalmazása.

A mesterséges intelligencia kapcsán gyakran merül fel, hogy munkahelyeket szüntethet meg, ezzel szemben sokkal több lehet a pozitív hatása. A munkaproduktivitás tekintetében Németországban 29, az Amerikai Egyesült Államokban 35, míg Svédországban 37 százalékos emelkedés valósulhat meg. Amennyiben például intelligens rendszerek segítenek a betegségek korai felismerésében, akkor az orvosok a jövőben sokkal inkább összpontosíthatnak a diagnosztika helyett a kezelésekre.

A mesterséges intelligencia teljesen új üzleti modelleke kialakulásához is vezethet és ezek a rendszerek folyamatosan optimalizálhatják magukat. A vállalatok és a munkavállalók az új technológiákkal a következő 20 évben közel 1000 milliárd eurót termelhetnek. Így a jóléti szint már 25 év alatt a mostani kétszeresére nőhet, míg a jelenlegi technológiai szinttel ugyanez közel 50 esztendőbe telne. Az olyan államok, amelyeknél kiemelt szerepe van az iparnak (Svédország, Finnország, Németország, USA), sokkal jobban profitálhatnak a folyamatból, mint azok, amelyekre ez nem jellemző. Az utóbbi kategóriába tartozik például a szakemberek szerint Nagy-Britannia, Spanyolország és Olaszország is. Japánban viszont a növekedés akár a jelenlegi háromszorosa is lehet.

Az Accenture kutatói nem vizsgálták külön a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. Az azonban biztos, hogy a technológia komoly hatást fog gyakorolni a területre, de az eltérő munkacsoportokat különböző módon érinti majd. Bizonyos munkakörök és foglalkozások eltűnhetnek, újak jelenhetnek meg, míg más munkák előtérbe kerülhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #15
    Kár ezeken a problémákon görcsölni !
    Abban a pillanatban,ahogy az MI-t,és a robottrchnikát felruházzuk a tanulás,és önfejlesztés képességével /most ezen onanizálnak a *gyógyfejek*/abban a pillanatban megkezdődik az emberiség sírjának megásása.Ez biztos ! Csak az nem,hogy ez évekig,vagy évtizedekig fog tartani.
    Mókás egy fajzat vagyunk...Van *piros gombunk*,van klóntechnikánk,van génkezelő technikánk,klímaváltozásunk,stb.
    Válaszhatunk,hogy milyen raffinált módon irtjuk ki Magunkat./SEMMIT nem bízunk a véletlenre !/
  • Tetsuo #14
    Nocsak...
  • DRFlame #13
    http://www.theverge.com/2016/11/20/13693120/tesla-self-driving-car-elon-musk
    Utoljára szerkesztette: DRFlame, 2016.11.24. 11:36:12
  • Ender Wiggin #12
    A Watson nem az orvos helyett gondolkodik, egész másra való. A robotautók meg fényévekre vannak az emberi képességekhez, csak arra jók, hogy betartsák a sebességkorlátozást egyenes, kisforgalmú úton. Persze, hogy csillagászati összegekért televágják az autót szenzorokkal, akkor lehet, hogy jobb teljesítményre lesznek képesek egészen addig, amíg egy szétlapuló rovar nem takarja be a szenzort...
  • NEXUS6 #11
    Az emberiség történelmének 99%-ában olyan monopol hatalomban éltünk, mint amiért most É-koreát baxtatják. Ilyen volt a szoci rendszer, a sztálinizmus még dúrvábban, de az I. VH alatt is abszolútista diktatúrák estek egymásnak, még ha valahol volt is valami parlamentarizmus, de pl nők választójoga egyáltalán az I. VH után kezdődött. Az előtte levő korokról asszem felesleges szabadságjogok, népjólét, meg egyéb dőreségek tekintetében beszélnünk.

    Szóval az, amit nyugati demokráciának hívunk lehet, hogy valami kis közjáték ami a regionális abszolút hatalom és a globális abszolút hatalom között volt.

    Jó lenne, ha nem gy lenne. De, ha a nyugati liberális demokráciában hívők továbbra is max valami piac jelentette láthatatlan kéz szabályzó erejében hisznek, akkor ebben a világban, mint kisember már rég elvesztünk.

    Az államapparátust megkaparintó politikai vezetők abszolút hatalomra törekednek, a globális piacokat megkaparintó multik szintén abszolút hatalomra, kontrollra törekednek. Ebben a világban a kisembernek csak benyalási lehetősége van, örülhet, ha mint a disznót levágás előtt jól tartják.

    Vagy kitalál valamit...
  • Skylake #10
    Ezek a technológiák óriási jólétet fognak eredményezni - a technológia birtokosai és ellenőrzői, mint szűk elit, de nem annak tömeges felhasználói, illetve alkalmazásának elszenvedői számára számra. A különböző MI megoldások alkalmazásának célja összességében kettős lesz: még nagyobb profit, még nagyobb hatalom megszerzése.

    Irreleváns az a világmegváltó humbug, mint "emberiség előnyére válás". Már csak azért sem, mert ami nekem előny, az lehet hogy azért előny, mert te hátrányokat szenvedsz el. Egy ilyen zárt rendszerben, mint az un. Föld bolygó, korlátos erőforrások mellett a legtöbb előnyöm olyan harcokból származik, amely másoktól származik, így most ők hátrányba kerültek. Céljuk elvenni az én előnyömet, az én célom pedig a gazdasági- politikai status quo fenntartása. Ezért tartom nevetségesnek az ilyen hagymázas utópiákat, ahol mindenki egyaránt nagy előnyökben részesül, peace, love, happiness, fejlődés!!! Baromság, és mindig is az volt. Most a számítógépeken alapuló technológiába vannak egyesek úgy beleb*zulva, mint 100-150 évvel ezelőtt a kommunizmusba. Az is egy technológia volt végső soron (igaz társadalmi) és az is azzal az igénnyel lépett fel, hogy mindenki egyaránt előnyökhöz fog jutni, eljön a világbéke, gazdasági prosperitás ezáltal. Láthatjuk és sok generáció megélhette a megvalósítás eredményét: végső soron kitermelődött egy elit, amely számára lehetővé vált nemzetállamok erőforrásainak teljes körű kontrollja. Érdemes megnézni az éltanulót, a kis dagatt sz*rf*szú Cartman által munka és megsemmisítő táborrá változtatott Észak-Koreát. Nyilván Marx sem erre gondolt, amikor lekörmölte azokat a dolgokat, amelyek egyébként teljesen relevánsak voltak az ipari forradalom korában, és arra gondolt, hogy a kiszolgáltatottság olyan mértékű kilengése, egy másik irányú kilengéssel orvosolható. De feltételezem, hogy É-Korea típusú berendezkedés eszébe nem jutott volna. A többit már mi emberek tettük hozzá, a fentiek szerint. Ezért teljesen felesleges és káros azon szellemi maszturbálni, hogy milyen egyöntetűen csodálatos, mindenkinek mindenkor mindig nagy jóságot okozó világ lesz, ha minden létező dolog MI alapú lesz.
  • barret #9
    "Az Accenture kutatói nem vizsgálták külön a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. Az azonban biztos, hogy a technológia komoly hatást fog gyakorolni a területre" Ez így igaz is,de a kirugdsott munkások miből fogják fenntartani az ipart?
    A terméket nem csak legyártani kell gazdaságosan,hanem el is kell VALAKINEK adni!
    Ebből lesz a profit. A robot nem fogja megvenni a saját maga gyártotta árut,ellenben az
    emberrel...
  • Akva #8
    Jóléthez még nem nagyon van intelligens robot, de a haditechnikában mindennapi.
  • Tetsuo #7
    Egyetértek.
  • fejlodes #6
    Nem vagyok informatikus, nem tudom hogy pontosan hogy működik az MI~okos~intelligens gép. Az a tendencia látszik, hogy a gépek fejlődnek mind hardver mind szoftver szintjén. Egyre több adatot tudnak egyre gyorsabban feldolgozni. Vagyis eljöhet az az idő, amikor a gép jobb megoldásokat tud hozni mint az emberek. pl: IBM Watson vs az emberi orvos vagy előbb-utóbb az önvezető autók vs F1-es versenyző. Persze lehet mondani, hogy jelenleg az önvezető autók sehol sincsenek bármelyik emberi sofőrhöz képest ha nincs az útra felfestve a záróvonal, jeges, vizes havas az út stb.
    DE számomra nem kérdés, hogy ezeket előbb-utóbb megoldják a fejlesztők és/vagy az "öntanuló (egyre jobb algoritmusokat használó, egyre gyorsabb, pontosabb)" programok és eszközök. Vagyis a gépek jobb megoldásokra lesznek képesek az embernél.
    ÉS itt jön az a fontos kérdés, hogy mire is fogjuk mi ezt a technológiát használni? (az emberiség előnyére vagy hátrányára?)
    Mennyire fogunk megbízni ezekben a gépekben a fontos kérdésekben? (tudunk-e mást csinálni?)
    Ki fog kit irányítani ennek következtében? (mennyire lesznek a gépek manipulálhatóak?)