Gyurkity Péter

Itt a Vivo Xplay 6

A cég egy harmadik okostelefont is bemutatott, amely erős hardverrel érkezik.

A Vivo a napokban rántotta le a leplet egy új párosáról, ezt azonban egy harmadik példány követte, amely az X-sorozat helyett már az Xplay családot bővíti ki. Ez utóbbi készülék kifejezetten erős hardvert kínál a felhasználóknak, akik a külső tekintetében is ismerős képet kapnak.

Az Xplay 6 egy méretes, egészen pontosan 5,46 hüvelykes érintőképernyőre épül, amely a Quad HD, vagyis az 1440 x 2560 pixel felbontást támogatja. A panel mindkét szélén hajlított, vagyis mintha a Samsung Galaxy S7 Edge kivitelezését követnék, miközben a processzor feladatait itt is a Qualcomm Snapdragon 820 chip látja el, az Adreno 530 grafikus vezérlőre, 6 GB memóriára, valamint egy 128 GB-os belső tárolóra támaszkodva. A megfelelő üzemidőről egy 4080 mAh-s akkumulátor gondoskodik, ez a gyorstöltést is támogatja.


A hátoldalon egy iker-kamera modul kapott helyet, amely egy 12 és egy 5 megapixeles példányra épül. A 12 megapixeles f/1,7 változat a Sony IMX362 szenzorra támaszkodik (OIS-támogatással), míg ennek 5 megapixeles társa a mélység megjelenítésében segít. Az előlapon ezt egy 16 megapixeles kamera egészíti ki, vagyis a szelfizőkről sem feledkeznek meg. A telefon mindössze 5,2 mm vastag, a burkolat teljes mértékben fém, ehhez pedig a szokásoknak megfelelően HiFi-hangzás, dual-SIM, valamint ezúttal a Funtouch 3.0 felület társul.

A megjelenés Kínában december 12-én esedékes, a hivatalos ár odaát 655 dollárnak felel majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!