Berta Sándor

IT-biztonsági részleget hozott létre a Bundeswehr

Megalakult a német hadsereg kiber- és információtechnikai részlege.

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter létrehozta a Bundeswehr kibercsapatát, amelynek jelenleg 130 tagja van. A feladatuk az IT-rendszerek védelme, valamint a kibervédelem és a kriptobiztonság biztosítása. A csoport vezetője Klaus-Hardy Mühleck, a ThyssenKrupp korábbi menedzsere, egy háromcsillagos tábornok lett. A távlati célok között szerepel a támadások végrehajtása is.

A jövőben a német hadsereg kiber- és informatikai feladataival 13 500 katona és civil foglalkozik majd. Ennek elősegítésére jövő áprilisban megalakítanak egy további katonai egységet is. A tervek alapján öt éven belül lezárul a kibercsapat kialakítása. Jelenleg a legnagyobb problémát a szükséges számítógép- és szoftverspecialisták megtalálása jelenti. A létszám 90 százalékát a meglévő támaszpontok állományából állítanák össze. Von der Leyen ezzel a lépéssel az egyre növekvő számú támadásra reagál, amely a német kormányzati rendszereket éri. Jelenleg naponta 6500 ilyen akciót regisztrálnak. Németország a világ elsőként hoz létre egy külön haderőnemet az internet számára. A fő cél a védekezés.

A Bundeswehr 2009 februárjában döntött egy külön kiberháborús egység létrehozásáról, amely Friedrich Wilhelm Kriesel dandártábornok parancsnoksága alá tartozik és szervezetileg az úgynevezett Stratégiai Felderítő Kommandóba (KSA) sorolták be. 2012-ben a német hadsereg eljutott arra a szintre, hogy PC-k és szerverek ellen indíthatott akciókat. Az ellenséges akciókra jó példa, hogy tavaly júliusban hackertámadás ért egy német Patriot rakétaüteget a török-szír határon, amely felett hackerek vették át az irányítást egy rövid időre. A Bundeswehr rendszerei ellen 2015-ben 71 millió támadást hajtottak végre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!