Berta Sándor

Nyereséget várnak a Loon projekttől

A program élére új vezetőt neveztek ki.

Tom Moore lett az Alphabet X kutatólaboratóriumának új alelnöke és egyúttal a Loon projekt vezetője is. A szakember szeptember közepétől foglalja el a pozícióját. A kinevezés célja, hogy a programot és annak eredményeit kereskedelmi célokból hasznosítsák. Moore korábban a WildBlue Communications nevű műholdas internetszolgáltató társalapítója volt. Elődje, Mike Cassidy 2012 óta felügyelte a projektet és ezután a részlegen belül más kutatásokkal fog foglalkozni.

Astro Teller, az X kutatólaboratórium vezetője úgy kommentálta a hírt, hogy Tom Moore értékes ágazati tapasztalata segíteni fog nekik abban, hogy előreléphessenek a kereskedelmi tevékenység felé. Egyúttal örülnek annak is, hogy világszerte együtt dolgozhatnak a hálózatüzemeltetőkkel azért, hogy azok integrálhassák rendszereikbe a a Loon programot. Az X kutatólaboratórium a bejelentéssel egy időben új számokat is közölt. A részleg ballonjai immár több mint 17 millió kilométert tettek meg, egyes eszközök több mint 100 napja vannak a levegőben. Egy Puerto Ricóban található új tesztlétesítmény képes arra, hogy 30 percenként felengedjen egy új ballont.

A kutatólaboratórium 2013 óta teszteli a ballonokat világszerte és olyan vezeték nélküli hálózatüzemeltetőkkel működik együtt, mint a Vodafone NZ (Új-Zéland), a Telstra (Ausztrália) és a Telefonica (Dél-Amerika). 2014 júniusában Brazíliában, Campo Maiorban rákötötték az első iskolát a világhálóra, míg tavaly ismertté vált, hogy a légballonok a korábbinál sokkal hosszabb ideig maradhatnak a sztratoszférában, gyorsabb kapcsolatokat biztosítanak és a tervezettnél nagyobb területeket tudnak lefedni interneteléréssel. Egy-egy sztratoszférában működő légballon 4000 négyzetkilométeres területet fedhet le és láthat el 10 MBit/s-os internethozzáféréssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!