Berta Sándor

Asszisztens­rendszert fejleszt a Samsung is

A dél-koreai konszern az Amazon és a Google példáját követné.

A Samsung egy hangszóróval ötvözött személyi asszisztenst tervez, amely hasonlóképpen fog működni, mint az Amazon Echo és a Google Home - ez derült ki azokból a dokumentumokból, amiket a gyártó az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottságához (FTC) nyújtott be.


Az anyag szerint az új termék neve Samsung Scoop lesz, fehér színű és az is látható, hogy miként néz majd ki. A dél-koreai óriáscég részéről ugyanakkor hivatalos bejelentés még nem történt az ügyben. Az FCC-hez benyújtott iratok nem írják le a tervezett készülék funkcióit sem. A dokumentáció viszont utal egy integrált mikrofonra és egy Bluetooth-modulra. Ez azt jelenti, hogy az eszköz elvileg képes lesz arra, hogy fogadja a felhasználó beszédparancsait, válaszoljon a keresések során feltett kérdésekre, megszólaltassa a kért zeneszámokat vagy aktiváljon egy időzítőt.


Az Amazon Echo termékével összehasonlítva a Samsung Scoop kis méretűnek tűnik, az átmérője kicsivel több mint 5 centiméter, vagyis körülbelül akkora, mint egy kávéscsésze. A Samsung egy pántot is adna a termékhez, amit a csuklóra téve is használható lesz. Ez egyben rávilágít arra, hogy a Scoop akkumulátorról fog működni és Micro-USB-porton át lehet majd feltölteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!