Berta Sándor

Szükség lesz a jövőben online fórumokra?

A kérdés azután merült fel, hogy az egyik játékfejlesztő cég ismertette az álláspontját.

A Bioware bejelentette, hogy minden internetes fórumát le fogja kapcsolni, mert azok már nem elég korszerű közösségi kapcsolattartási megoldások. A vállalat szerint az online fórumok fenntartása a jelenlegi formájukban már túl nagy erőfeszítéseket igényel és ma már teljes más módokon kommunikálnak a fejlesztők a rajongókkal. Egyelőre kérdéses, hogy más piaci szereplők is követik-e ezt az utat.

A Bioware döntése értelmében augusztus 26-án kapcsolják le a játékfejlesztő társaság minden online fórumát. A társaság hangsúlyozta, hogy hosszasan gondolkodott erről a lépésről, mielőtt a döntés megszületett volna, de végül a menedzsment arra a következtetésre jutott, hogy a fórumok már nem jelentenek időszerű megoldást a közösséggel való kapcsolattartásra.

A játékfejlesztő cég ugyanakkor kiemelte, hogy számára nagyon fontosak a játékosok visszajelzései és továbbra is kíváncsiak az egyes felhasználók motivációjára. Korábban az internetes fórumok jelentették az egyetlen lehetőséget a rajongókkal való kommunikációra, de időközben a közösségi média megjelenésével teljesen más utak nyíltak az emberek számára. A Facebook, a Twitter, az Instagram és a YouTube rendszerén és a számos játékkiállításon keresztül lehetőségük van a fejlesztőknek arra, hogy sokkal gyorsabban és személyesebben léphessenek kapcsolatba a játékosokkal.

Volt még egy ok, ami zavarta a fejlesztőket. A közösség többek között a Reddit és a Tumblr rendszerén keresztül szerveződött, emellett a felhasználók wikiket hoztak létre, hogy másokat tájékoztassanak az aktuális programokról és tanácsokat adjanak nekik. Ez pedig oda vezetett, hogy a fejlesztők a végén már több időt töltöttek más oldalakon és azzal, hogy ott kérdéseket válaszoltak meg vagy információkat osztottak meg, mint a saját fórumokon. Az utóbbiakon éppen ezért egyre ritkábban lehetett találkozni velük. Ezután született meg a döntés szinte az összes fórum lekapcsolásáról. Az egyetlen kivétel a Star Wars: The Old Republic, ezenkívül néhány privát fórum is tovább fog működni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jeffjohnson #21
    Elment az eszük! Fórumban tudsz rendesen keresni, vannak kiemelt fontos témák, tematizált topic-ok. Mindez FB-on, YT-on megvalósíthatatlan. Bugreport? Ha mondjuk valamilyen infóra vagyok kíváncsi mondjuk, hogy egy karakteremnek mi az ideális felszerelés, akkor bementem a hivatalos fórumra a megfelelő class topicba és megkérdeztem, célzottan azt ami nekem fontos, most majd keresgélhetek mert azt biztosra veszem, hogy FB-on értelmes beszélgetést lehetetlen folytatni, abban az ömlesztett formában, ahogyan most van.

    Ezzel egy dolgot érnek el, hogy a közösséget szétszórják. Persze az is lehet a cél, hogy az egyre rosszabb minőségű játékok hibáit ilyen módon rejtsék el, hogy nem lesz hol beszélni róla. Funsite-ok lehet tudnak majd profitálni ebből...
    Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2016.08.02. 09:09:27
  • duke #20
    Az internet legalapvetobb resze a forum, ott lehet a legtobb es legrelevansabb informaciokat megtalalni. Szerintem csak ido kerdese es ezek a hulyek is visszafogjak allitani.
  • TokraFan #19
    Maximal +1!
    A Bioware-nél elgurult a gyógyszer...
  • jkedzs #18
    közösségi oldalakon rólad szól minden, haverjaid rajongva ugrálnak majom módjára körül téged, csak egy fosós képet kell kiraknod mindenfajta hasznos információközlés nélkül, amivel növelheted a látszóságodat (feltűnéskeltés) a közvetlen környezetedben, ezzel hasonlóan fostos emberekkel építhetsz ki kapcsolatot (kapcsolati háló), amivel később még jobban érvényesülhetsz az életben, még inkább minden rólad fog szólni, safespace, kurvák, buli, fanta, stb.

    nemcsoda, hogy népszerűek az ilyen oldalak. az ember legalapvetőbb tulajdonságára építenek, ami a hatalomra törekvés / önzés.

    emellett még zártak is, teljesen szembe mennek a web alapelveivel és természetesen nem azért, mert a magánéletedet védik... lol

    ezzel szemben vannak az olyan emberek, akik hasznos dolgokra akarják használni az internetet, esetleg segíteni akarnak másoknak:
    http://stackoverflow.com/



    tudom, hogy idáig már csak kevesen jutottak el...
  • Marteen21 #17
    YT-n már egy jó ideje nem szavazhatsz negatívan kommentet vagyis szavazhatsz de figyelmen kívül hagyják...
  • gombabácsi #16
    yutub: még szavazhatsz negatívan
    facebook: csak egyetérthetsz meg rácsodálkohatsz meg ilyesmik. semmi negatív.

    "a facebook egy bezáródó ajtó" - puzsér
  • Szabi #15
    vótam' zárás előtt.. :D
  • Major #14
    Az sg-n is felesleges, tökre elég lenne egy Disqus.
    Utoljára szerkesztette: Major, 2016.08.01. 16:40:36
  • PeeTeR #12
    sg sg sg sg sg sg sg sg sg sg sg sg sg sg \o/
  • gforce9 #11
    A fórumok az adott topicok témái szerint a legjobban célozható reklámok helyei. Ilyet ne írj, hogy eladhatatlan, mert rengeteg fórum eladja és simán megél belőle az adblock ellenére is.