Berta Sándor

Ismét lézeres incidens volt pilóták ellen

Az újabb esetre Németország légterében került sor.

A wolfsburgi rendőrség nyomozást indított egy incidens miatt, amelynek keretében egy ismeretlen személy veszélyes módon beavatkozott a légi közlekedésbe.

Július 17-én, vasárnap 23 óra 30 perc körül a DE 1693 számú járat, egy Airbus A320 típusú utasszállító repülőgép, úton volt Heraklionból Hannoverbe. A gép 157 utassal a fedélzetén szállt fel és éppen Wolfsburg felett tartózkodott, amikor a két pilótát a felszínről egy ismeretlen zöld lézerrel vakította el. Az ilyen eseteket azonnal jelenteni kell az illetékes toronynak, illetve közvetett módon a légiforgalmi irányításnak. Ez meg is történt, így a légiforgalmi irányítás meg tudta határozni az illető feltételezett tartózkodási helyét, amely mint kiderült, Wolfsburg nyugati területén volt.

Szerencsére komoly probléma nem következett be, az eset után a két pilóta folytatni tudta az utat és röviddel később biztonságban leszálltak a hannoveri repülőtéren. Mindkettőt azonnali orvosi kezelésben részesítették, hogy ki lehessen zárni egy lehetséges szemsérülést. A kiszivárgott hírek alapján úgy tűnik, hogy a pilóták megúszták az esetet és nem romlott a szemük világa.

Az eset rávilágított arra, hogy egyre nagyobb problémát jelentenek a lézeres incidensek. Könnyen előfordulhatott volna ugyanis, hogy a pilóták nem tudtak volna biztonságosan leszállni a repülőgéppel. A 157 utas szerencsére nem is tudott arról, hogy mekkora veszélyben voltak. A rendőrség szerint már közel sem diákcsínytevésről volt szó, hanem veszélyes beavatkozás történt a légi közlekedésbe és az elkövető 159 ember életét kockáztatta a tettével. A rendőrség reméli, hogy jelentkezni fognak tanúk és a segítségükkel sikerül felkutatni az elkövetőt.

Februárban a a Virgin Atlantic VS025-ös, Londonból New Yorkba tartó járatának kellett visszafordulnia röviddel a felszállás után, mert a másodpilótát lézerrel világították meg és később rosszul lett. Az eset még a Heathrow repülőtér közelében történt. A pilóta visszafordult és sikeresen leszállt a londoni légikikötőben. Az Airbus A340-es repülőgép fedélzetén a személyzet mellett 252 utas tartózkodott. Csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem történt nagyobb baleset.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #28
    Nincsenek hajójáratok te balfasz, a repülés miatt kihaltak. Luxus hajózások vannak, amiknek nem az a céljuk, hogy leggyorsabban érj A-ból B-be.

    Én életmben 4-szer repültem.

    Sietséi mániád szánalmas.

    Az SG egyik legnagyobb gyökere vagy te balfasz.
  • gforce9 #27
    "a mezei földi lakos szívja meg aki mellé odaépült egy reptér"

    Mutass már 1 élő embert mondjuk Magyarországon, aki mellé odatelepült a reptér.
  • cateran #26
    Rolad es a peldadrol azok az agyhalott balfaszok jutnak az eszembe, akik par eve 1 interjuban dumaltak...A Tisza partjan alltak a hazaik (tobb barom is volt..) es kiontott a Tisza (a folyok mar csak ilyenek...) szepen elontotte a hazakat, millios kar/haz...Erre nekiallnak sirni a tvseknek, hogy tavaly is kiontott, meg tavalyelott is, meg azelott is (tobbe-kevesbe)..Jott a kerdes: Es a biztosito nem fizet? Valasz: Nincs biztositas....Na az ilyeneket ott helyben belefojtani a folyoba...Meg a te peldaidban szereploket, ha leteznek...
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2016.08.02. 20:59:16
  • zsgaby #25
    A légitársaság a légikikötő és az egész egy profitorientált vállalkozás. Ennek a használói és az üzemeltetői is profitálnak rajta, egyedül a mezei földi lakos szívja meg aki mellé odaépült egy reptér. Lehet hogy te csak az üzleti útjaidon és nyaraláskor használod, de ő egész évben hallgatja, és remegve félve várja mikor zuhan rá egyik-másik a lakására. Ez itt a probléma és ezért nevetséges azzal jönni hogy meg akart ölni kétszázix embert. Nem. Csak nyugalmat szeretne adott esetben.

    Mint ahogy a főútvonal mellett élők is szoktak háborogni forgalmat lassítani a megnövekedett kamionforgalom miatt.
  • zsgaby #24
    Mellesleg miféle biztonságról beszélsz, amit egy 20 forintos offline vacak is képes veszélyeztetni.
  • zsgaby #23
    A fillérbuziságod miatt pusztul a környezet is.
  • zsgaby #22
    Miért lenne biztonságosabb mint hajóval?
    A magadfajta önző gyökerek nem képesek még belegondolni sem abba hogy másokat rohadtul tud zavarni az úri röpködésed. És még mindíg a biztonságon hypolsz pedig ez mindíg is a zajártalomról szólt.

    A teféléd nem képes felfogni a terrorizmus alapjait sem és értetélenkedve kiirtaná a fél világot ha megtehetné, mert lusta vagy beleegondolni a másik szemszögébe, csak azt nézed neked mi jó.
  • gforce9 #21
    Meg mellé egy 30 év börtön. Elgondolkodnának a hülyegyerekek.
  • kvp #20
    A logikus az lenne, hogy megfelelo vedofoliat kapjanak a gepek. A lezerfeny fontos tulajdonsaga hogy egy konkret frekvencian, egy iranybol jon, ami alapjan viszonylag egyszeru a megfelelo vedofolia elkeszitese, ami utan tovabbra is detektalhato lenne a feny, de nem veszelyeztetne a pilotakat. Igazabol az osszes repuloablak kaphatna ilyen bevonatot, vagy az autok szelvedoi.
  • Zombee #19
    Te is veszélyezteted a környezeted, elszívod a hasznos egyedek elől az oxigént.
    A vak is látja, hogy megszaporodtak az ilyen esetek. Nem lehet ezt egy legyintéssel elintézni.