Gyurkity Péter

Elrajtolt a Huawei Honor V8

A cég valóban iker-kamerát helyezett el a hátoldalon, az előzetes hírek beigazolódtak.

Április végén számoltunk be arról az értesülésről, miszerint a Huawei a Honor V8 esetében is a csúcskategóriás példányon látott iker-kamerát alkalmazná, ez pedig a hivatalos bemutatón be is igazolódott. Nagy meglepetés nincs, a hardveres részletek a már korábban látottaknak felelnek meg.


A Honor V8 eszerint egy 5,7 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amely először a kínai szabályozó hivatal, a TENAA, oldalán volt látható. Az 1440p, vagyis Quad HD felbontás mellett itt egy nyolcmagos Kirin 950 chip, 4 GB LPDDR4 RAM, egy 32 vagy 64 GB-os, ám kibővíthető belső tároló, ujjlenyomat-olvasó, valamint egy 3500 mAh-s akkumulátor szerepel, de a felsorolásból a Type-C USB, az NFC, valamint a gyorstöltési technológia sem hiányzik. A szoftveres oldalon az Android 6.0 Marshmallow dolgozik, ehhez a megszokott EMUI kezelőfelület, pontosabban annak 4.1-es verziója csatlakozik.


Ahogy azt említettük, a készülék hátoldalán az iker-kamera kapott helyet, amely két 12 megapixeles példányból áll. Ezek egyike 360 fokos képek készítésére szakosodik, míg az előlapon ehhez egy 8 megapixeles változat társul, vagyis a szelfi-rajongók igényeiről sem feledkeztek meg. A telefon az olyan külső partnerek oldaláról megrendelhető, mint a Vmall, mégpedig négy eltérő színben - itt az arany, az ezüst, illetve a platina szerepel kiemelt helyen, legalábbis az elnevezésben.

A hivatalos ár a 32 GB-os tárolóval ellátott példány esetében 384 dollárnak felel meg, míg a 64 GB-os tárolóval érkező változat 430 dollárnak megfelelő összegbe kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!