Berta Sándor

Okosgyűrűt szabadal­maztatott a Microsoft

A szabadalmat a Microsoft még tavaly szeptemberben nyújtotta be, de csak most fogadták el. Az eszköz új típusú vezérlő lehet a kisebb eszközökhöz.
szabadalmaztatott okosgyűrű úgy néz ki, mint egy hagyományos ékszer, ugyanakkor képes vezérelni az okostelefonokat, az okosórákat, a táblagépeket és az okosszemüvegeket. A kifejlesztett kezelési koncepció szerint az érintőképernyők használatakor már alkalmazott mozdulatokat használhatjuk vezérlésre, így a készülék tökéletesen kiegészítheti az okoseszközöket.

A felhasználó mozdulatait a beépített giroszkóp, s az infra- és egyéb szenzorok ismerik fel. Az infraszenzor azonosítja az ujjak pozícióját, a giroszkóp hogy forog-e, de az egymástól való távolságuk is számít. A rendszer a számítógépek irányításán túl alkalmas az olyan termékek vezérlésére is, amelyeknél elvileg alkalmazható lenne érintőképernyő, de nagyon kis méretűek, ebbe a kategóriába tartoznak például az okosórák vagy a szemüvegek. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az okosgyűrű mikorra készülhet el és mely készülékeket vezérelheti, de egyaránt szóba jöhet a Surface Hub és a HoloLens kapcsán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A1274815 #4
    "Egy gyűrű mindenek felett..." :D
  • Babil #3
    :)
    Hogyhogy? Még nincs?
    Gyorsan le kell védetni.
    De egyből a férfiaknak való párját is, az egyenjogúság érdekében.
  • NEXUS6 #2
    Egy gyűrű mindenek felett...!
    XD
  • barret #1
    Akkor most az okos tv távirányítója ként szolgáló tabletet és mobiltelefont irányítjuk az okosgyűrűvel? Már látom magam előtt az okos vaginakarikát:D