Berta Sándor

Elhunyt az e-mail atyja

Ray Tomlinson 74 éves korában halt meg. A szakember munkásságáról a Raytheon is megemlékezett.

Mint ismeretes, Ray Tomlinson 1971-ben küldte el a világ első elektronikus levelét és ekkor alkalmazta először az azóta az internetes mindennapok részévé vált @-jelet. A mérnök akkor a Bolt Beranek and Newman (BBN) cégnél dolgozott és alig hat óra alatt megalkotta a világ első elektronikus levelező programját. Azonban fejtörést okozott neki, hogyan is nézzen ki az e-mail cím formátuma. Az világos volt előtte, hogy a cím első szakasza tartalmazza a címzett és a második szakasza a számítógép nevét. Végül arra a következtetésre jutott, hogy olyan jelet kell keresnie, ami előfordul a billentyűzeten, de nem található meg egyik személy vagy cég nevében sem, és nem betű, sem pedig szám. Így talált rá az @ jelre.

Az első levelezőprogram a send message szavakból kialakított SNDMSG nevet kapta és a CYPNET-re épült. Tomlinson az NPR-nek azt nyilatkozta, hogy az első e-mailt az irodájában lévő két számítógép között küldte el. A billentyűzetek talán 3 méter távolságra voltak egymástól, így a székével az egyik géptől a másikig tudott gurulni és megtekinthette, hogy siker koronázta-e a törekvéseit.

Tomlinson 1941. október másodikán született a New York melletti Amsterdamban. Már az 1960-as években kapcsolatba került a számítástechnikával, gyakorlatát az IBM-nél végezte. Ezután az MIT-hez került, ahol azzal foglalkozott, hogy miként lehet a digitális információkat emberi beszéddé átalakítani. 1965-ben beszédgenerátort készített, ezután vette fel a Bolt Beranek and Newman vállalat. Tomlinsont 2012-ben beválasztották az Internetes Hírességek Csarnokába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!