Gyurkity Péter

Új Microsoft-zászlóshajó a láthatáron

Egy benchmark eredmény bukkant fel a készülékről, amely a Surface név alatt jelenhet meg.

A Microsoft ugyan tavaly bemutatta a várva-várt csúcskategóriás Lumia okostelefonokat, ezek pedig az új Windows 10 Mobile szoftverrel érkeztek meg, továbbra is hallani bizonyos pletykákat a Surface Phone várható megjelenéséről. Valószínűleg erről, vagy egy potenciális jelöltről látott most napvilágot egy benchmark eredmény.

A GFXBench oldalán látható lista több szempontból is érdekes lehet a területtel foglalkozók számára. Először is, az egyelőre csak RM-1162 kódnéven jelzett készülékben a processzor feladatait az új Snapdragon 820 chip látja el, amire abból következtetnek, hogy grafikus vezérlőként az Adreno 530 GPU dolgozik a burkolat alatt. Ehhez egy 5,5 hüvelykes érintőképernyő, valamint az általa támogatott Quad HD, azaz 1440p felbontás társul, míg a memória, a belső tároló, illetve a két kamera pontos specifikációja egyelőre kérdéses.

A Microsoft természetesen több eltérő változatot is kipróbál majd házon belül, mielőtt valóban elszánják magukat az új zászlóshajó piacra dobására, egyes források azonban máris arról írnak, hogy ez lenne a Surface Phone, amelynek felbukkanásáról már több, mint egy éve olvashattunk. Az ugyan már szintén megjelent a világhálón, hogy ez a készülék az Intel által szállított chipre épülne, a redmondi céggel kapcsolatos híreket folyamatosan szállító Paul Thurrott azonban nemrég arról számolt be, hogy a hasonló tartalmú kérdésére a HP illetékesei azzal válaszoltak, hogy az Elite x3 esetében azért döntöttek az Intel ellen, mert ez utóbbi még mindig évekkel van lemaradva az ARM mögött.

Annyi biztos, hogy a Surface Phone iránt nagy az érdeklődés, konkrét termékről azonban még nem írhatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)