SG.hu

Megszüntetik a mindenhonnan helyi tarifával hívható kék számokat

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a kék számok hívásdíjával kapcsolatos sokasodó fogyasztói panaszok miatt elrendelte a kékszám-szolgáltatás hazai megszüntetését.

A kiadott közlemény szerint - a fogyasztói érdekekre tekintettel - a hatóság a kék számokat fokozatosan kivezeti úgy, hogy azok 2016. június 30-ától jövő év végéig zöld számként továbbra is használhatóak maradnak. Ennek legfőbb oka az, hogy a hatályos szabályozás ellenére ugyanis az előírás szerinti - a hívó és a hívott előfizető között - osztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívó előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.

A fogyasztói érdekeket figyelembe véve a hatóság az ún. SHS=40 számtartomány használatát jövő év december 31-ig fokozatosan kivezeti, és emellett az ún. 14cde rövidszámtartomány használati feltételeit is módosítja. A hatóság az SHS=40 kékszámtartományt két lépésben, megfelelő felkészülési idő elteltével szünteti meg. A rendelet életbe lépése után, 2016. január közepétől már nem igényelhető új kék szám, a már használatban lévő számok azonban a szolgáltatás megszűnése, 2016. június 30. után egy átmeneti időszakban díjmentes szolgáltatás számként, azaz zöld számként továbbra is használhatók maradnak. Az átmeneti időszak után a számokra kiadott engedélyeket a hatóság 2017. december 31-ével végleg visszavonja.

A 14cde rövidszámtartomány számai, melyek jelenleg kékszám- és zöldszámdíjazásúak is lehetnek, 2016. június 30. után csak zöld számként, díjmentesen lesznek hívhatóak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #2
    Magam is így jártam, mindig igyekszem megkeresni a vonalas számukat, és azt hívom, ott legalább egyértelmű a tarifa. Azért szánalmas ez az ország, hogy egy ilyen alap dolgot se voltak képesek a cégek korrekt módon kezelni.
  • orangez #1
    Ez nagyon jó hír! Már nem is mertem kék és rövid számot hívni mobilról mióta egyszer rámvertek egy meglepő összeget. (kivéve persze a szolgáltatót a saját hálózatából)