Berta Sándor

A jövőben lekérdezik az Uber-sofőrök telefonadatait

A közösségi utazásmegosztó szolgáltatás növelné a biztonságot és szeretné, ha az utasok elégedettebbek lennének.

Joe Sullivan, az Uber biztonsági vezetője bejelentette, hogy változtatnak a jelenlegi gyakorlaton, ugyanis a közelmúltban számos panasz érkezett hozzájuk az ügyfelektől amiatt, mert egyes sofőrök túlzottan nagy sebességgel közlekedtek. A cég erre reagált azzal, hogy egy olyan programot indított, amelynek keretében ellenőrizni fogják a vezetők tevékenységét. Mindezt úgy valósítanák meg, hogy lekérdeznék a sofőrök okostelefonjaiból a GPS és a girométer adatait, majd ezeket kiértékelnék.

Mindenkivel előfordul, hogy egy-egy alkalommal túl gyorsan halad. A gyorshajtás azonban nagyobb arányban okoz balesetet: csak az Amerikai Egyesült Államokban 2012-ben a halálos közúti balesetek egyharmadáért voltak felelősek a gyorshajtások és 10 000 emberéletet követeltek. Az adatok lekérdezése miatt a jövőben kiszűrhetővé válnak a túl gyorsan haladó sofőrök, ráadásul a megtett utak teljes mértékben visszakövethetők lesznek. Amennyiben a jelzések pontosak, úgy azonnal fel lehet majd venni a kapcsolatot az érintett autóssal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!