Berta Sándor

780 millió gyanús reklám ellen lépett fel a Google

A webes konszern által kiszűrt hirdetések között voltak adathalász és hamisított termékekre vonatkozó ajánlatok is.

Sridhar Ramaswamy, a Google reklámokért felelős alelnöke blogbejegyzésében adott áttekintést azzal kapcsolatban, hogy a társaság mennyi rossz hirdetést fedezett fel és szűrt ki. Mint kiderült, a Google munkatársai összesen 780 millió olyan ajánlatot találtak, amelyek valamilyen szempontból nem feleltek meg az előírásoknak. Ezek között egyaránt voltak hamisított árucikkekre és még nem engedélyezett gyógyszerekre vonatkozó, valamint becsapós reklámok éppúgy, mint kéretlen szoftverekkel kapcsolatos hirdetések és adathalász-kísérletek.

A Google immár több mint 1000 olyan munkatársat foglalkoztat, akik ezen a területen tevékenykednek. A legtöbb kiszűrt ajánlat rossz szándékú volt és egy kis részük vonatkozott olyan oldalakra, illetve alkalmazásokra, amelyek nem feleltek meg az óriáscég előírásainak. Ez utóbbiak közé tartozott az az 1,4 millió alkalmazás, amelyek kapcsán a Google elutasította az együttműködést. 25 000 mobil program esetében pedig nem követték a fejlesztők az irányelveket.

A Google szakemberei több mint 10 000 olyan portált szűrtek ki, amelyek hamisított termékeket kínáltak; több mint 12,5 millió egészségügyi reklámot blokkoltak; közel 7000-re tehető a felfedezett adathalász oldalak száma; illetve több mint 10 000 honlap kínált kéretlen szoftvereket. A tapasztalatok miatt a vállalat szeretné, ha új szabványok lennének, például a drasztikus súlycsökkentést garantáló hirdetésekkel kapcsolatban és ezenkívül egyre jobban kiszűrné a kártevőket tartalmazó ajánlatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #2
    Nem szűrni kell mert nem az a dolguk. A találati listában tegyék hátra az ilyeneket, mert az tényleg katasztrófa, ha rákeres az ember mondjuk egy alaplapi driverre (mert mondjuk a gyártótól már nem tölthető) akkor az első oldalon 1-2 kivételtől eltekintve olyan oldal jön be amelyik a saját reklámvackát szeretné a gépre telepíteni.
  • Sir Cryalot #1
    san fransisco -t is hozzáfoghatnák policing-elni bár gyanítom nem sok maradna "A" városból