MTI

Kezdődik a luxemburgi adóelkerülést nyilvánosságra hozók elleni tárgyalás

A Luxleaks-botrányt kirobbantó három férfi ügyét kezdi tárgyalni április 26-án a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága - vált ismertté a luxembourgi bíróság közleményéből.

A három férfit, köztük egy francia újságírót azzal vádolják, hogy olyan dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyek a Luxemburg és az ott bejegyzett multinacionális vállalatok közötti, vitatott adómegállapodásokra derítettek fényt. Az újságíró, Edouard Perrin ellen 2015 áprilisában emeltek vádat Luxemburgban. Ő volt, aki elsőként hozta nyilvánosságra, hogy a nagyhercegség éveken át több száz vállalat számára teremtett lehetőséget az egyébként külföldön fizetendő adóterheik minimalizálására. Perrin ellen az a vád, hogy a kiszivárgott információk nyilvánosságra hozásával társtettesként segített bűncselekményt elkövetni a PriceWaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló cég egyik alkalmazottjának.

A másik két férfi, a vállalat két korábbi munkatársa ellen 2014 decemberében, illetve 2015 januárjában emeltek vádat lopás, továbbá a szakmai titoktartás megsértése és adatokhoz való illetéktelen hozzáférés miatt. A vád szerint a cég korábbi könyvvizsgálója, Antoine Deltour azt szivárogtatta ki még a cégtől való távozása előtt, hogy a nagyhercegség különböző adómegállapodások révén multinacionális vállalatok százai számára tette lehetővé, hogy alig a töredékét kelljen csak megfizetniük annak az adótehernek, amelyet azokban az országokban kellett volna leróniuk, ahol a profitot megtermelték.

Ő küldte el a dokumentumokat a francia újságírónak, aki 2012 májusában mutatta be azokat a francia közszolgálati csatorna, a France 2 egyik műsorában. Antoine Deltournak a bűncselekmény kitervelőjeként lopás, csalás, üzleti titkok nyilvánosságra hozatala,valamint a vállalati titoktartás megsértése miatt kell bíróság elé állnia áprilisban - tájékoztat a luxembourgi bíróság közleményében. Edouard Perrinnek cinkostársként üzleti titkok nyilvánosságra hozatala, szakmai titoktartás megsértése és bizalmas dokumentumok illetéktelen birtoklása miatt kell majd felelnie a bíróság előtt.

A harmadik tettestárs nevét nem hozta nyilvánosságra a bírósági közlemény, de arról tájékoztatott, hogy ő további információkkal szolgált a francia újságíró számára az adónyilatkozatokról. Az Európai Parlament (EP) 2015 decemberében a társasági adózás átláthatóságának növelését és a tagállamok közötti együttműködés javítását, illetve az eltérő nemzeti rendszerek szorosabb összehangolását célzó jogi lépéseket javasolt strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában a társaságiadó-elkerülés visszaszorítása érdekében.

A céges adóelkerülés évente több milliárdos bevételkiesést jelent a tagállami költségvetéseknek, egyenlőtlen versenyt eredményez a vállalatok között - tájékoztatott decemberi közleményében a parlament.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Igazából több tízmilliárd Euróról van szó. Az előbb kicsit alábecsültem.
  • ostoros #2
    Az szép. Aki több milliárdot csalt el, most megbünteti azokat, akik leleplezték őt. Sőt, példát statuálnak.
    Nesze neked igazság.
  • gombabácsi #1
    :-o