SG.hu

Tartanak a cégek a digitális átalakulástól

Minden harmadik vállalat tart attól, hogy üzleti modelljüket fenyegeti a digitális átalakulás - mutat rá egy friss, nemzetközi felmérés. A legújabb technológiai eszközök előnyeinek kihasználásával, ennek szükségszerűségével azonban szinte minden megkérdezett cég (80%) egyetért.

A Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvercég közös tanulmányából kiderül, hogy a vállalatok azonban inkább készülnek a digitális transzformáció által előidézett változások irányítására, mintsem várnak, mit lép majd a versenytársuk. Erre utal, hogy szinte minden második válaszadó cég legalább egy víziót megfogalmazott a saját digitális jövője kapcsán. Pontos tervvel ennek végrehajtására azonban ennél kevesebbjük, közel 40%-uk bír.

A folyamat alapja, hogy újfajta kompetenciákkal rendelkezzenek a szervezetek irányítói. Az üzleti területek vezetőinek ezért ismerniük kell az informatika által biztosított lehetőségeket, és az informatikai vezetők tudása sem korlátozódhat csupán a technológiára. A digitális átalakulás egyik jellemzője az új felsővezetői tisztség, az ún. chief digital officer (digitális vezető) megjelenése. Az "analóg" üzleti mikrovilágot digitálissá átalakító pozíció szükségességét jól jelzi, hogy -legalábbis a tengerentúlon- évente duplázódik az e poszttal rendelkező szervezetek száma.

A vállalatok szerint tehát több és másfajta tudásra lenne szükség a jövőben, mint legtöbbjük most rendelkezik. Csupán minden megkérdezett tizedik cégnél van képzési vagy hr program a digitális készségek fejlesztésére. A felmérés szerint a digitális átalakuláshoz leginkább alapos biztonsági, változásmenedzsment, üzleti hálózatok, big data, dolgok internete (Internet of Things), mobil-, felhőtechnológiai ismeretek szükségesek, melyek esetében jellemzően nagy távolság van a munkatársaik jelentette tudásbázis között.

Bár a felmérésben hazai vállalatok nem vettek részt, Varga Zsigmond, az SAP üzletfejlesztési vezetője szerint a digitális átalakulás legnagyobb akadályát itthon jellemzően nem a képzettség, vagy a beruházásra fordítandó tőke jelenti. "A digitális átalakulás lényege az a kulturális váltás, ahogy egy vállalat gondolkozik és működik. A megváltozott környezet gyorsabb reakciót vár el a cégektől - azok lesznek sikeresek, akik az együttműködés új módszereit hozzák létre a digitális világ elkötelezettjei számára"- mondta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!