Gyurkity Péter

Az Android uralja a jövőre lassuló mobilpiacot

Az okostelefon-piac most először bővül 10 százalék alatti ütemben, de az Android marad az élen.

Az IDC közölte az idei évre vonatkozó friss előrejelzését, amelyben több érdekes fejleményre is felhívják a figyelmet. Az okostelefonok globális piacán most először lassul a bővülés üteme 10 százalék alá, ami jelzi számunkra a nagyobb régiók telítődését, míg az operációs rendszerek versenyében az Android előnye továbbra is megkérdőjelezhetetlen.

A teljes év során globális szinten összesen mintegy 1,43 milliárd okostelefon talál majd gazdára, ami egészen pontosan 9,8 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest. Ezúttal tehát (most először) egy számjegyű lesz a bővülés, ami nemcsak az európai és latin-amerikai piac, de az ázsiai-csendes-óceáni régió telítődésének is köszönhető. A kínai gazdaság lassulása, valamint az olyan, korábban forró zónának számító országok, mint például Indonézia, lehűlése következtében Afrika és a Közel-Kelet tör majd az élre, a növekedés leginkább itt lesz tapasztalható, míg a szoftverek tekintetében a Windows Phone és a többi alternatív platform lassulása lesz megfigyelhető.


Az Android egyeduralma megkérdőjelezhetetlen marad, globális viszonylatban a szoftver piaci részesedése eléri majd a 81,2 százalékot, vagyis az Apple és az iOS párosának tavalyi és idei előretörése mindössze annyira volt elég, hogy saját befolyásuk ne essen vissza látványos ütemben - 2019-re azonban még így is visszaszorulnak majd, négy év múlva már csak a teljes piac 14 százalékát uralnák az IDC szerint. A Windows Phone (Windows Mobile) ugyanezen időszakban marad a 2,2 százalék körüli szinten, nagy áttörést nem várnak tőle - de a többiek sem aratnak majd nagy sikereket.

2019-ben már csaknem 2 milliárd új készüléket szállítanak le a különböző gyártók, de addig nyilván még sok minden változhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!