SG.hu·

Pénznek ismerte el a bitcoint az Európai Unió Bírósága

Pénznek ismerte el a bitcoint az Európai Unió Bírósága
A Bíróság határozata szerint a bitcoinnal végzett ügyletekre a törvényes fizetőeszközöket érintő szabályozások vonatkoznak.

Egy svéd állampolgár, David Hedqvist hagyományos devizák bitcoinra való át- és visszaváltását biztosító szolgáltatásokat kívánt nyújtani, de mielőtt megkezdte volna ezt a svéd adójogi bizottság előzetes állásfoglalását kérte arról, hogy kell-e hozzáadottérték-adót fizetnie a bitcoinegységek vétele és eladása után. Mint arról lapunkon sokszor beszámoltunk, a bitcoin egy virtuális deviza, amelyet magánszemélyek között interneten, valamint az e devizát elfogadó egyes internetes áruházakban megvalósuló fizetésekhez vesznek igénybe; e devizát a felhasználók átváltási árfolyamnak megfelelően értékesíthetik és vásárolhatják meg.

Az adójogi bizottság úgy döntött, hogy a bitcoin olyan fizetőeszköz, amelyet más törvényes fizetőeszközökhöz hasonló módon használnak, így a D. Hedqvist által tervezett ügyleteknek ebből következően adómentesnek kell lenniük. A svéd adóhatóság, a Skatteverket viszont nem értett egyet ezzel, ezért pert indítottak a közigazgatási bíróságon. Mivel a bíróság nem tudott dönteni a kérdésben, ezért az Európai Unió Bíróságához fordultak, hogy megkérdezzék az ilyen ügyletek a hozzáadottérték-adó hatálya alá tartoznak-e, és igenlő válasz esetén azok mentesülnek-e ezen adó alól.

A Bíróság megállapította, hogy a hagyományos devizák bitcoinra való át- és visszaváltása ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak minősülnek. Azt is kimondták, hogy ezen ügyletek a "törvényes fizetőeszközként szolgáló devizára, bankjegyre és érmére vonatkozó" ügyleteket érintő rendelkezés értelmében adómentesek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Exi2015. 10. 25.. 09:30||#2
Decentralizáltsága miatt lehetetlen hogy bárkinek kereskedési monopóliuma legyen. De az valószínű hogy pénzügyi szervezetek, bankok használni kezdik világszerte mert ahogy mondod - megállítani nem tudják már. Majd építenek rá szolgáltatásokat amiért díjat szedhetnek.
© FoodLFG2015. 10. 24.. 11:00||#1
mivel nem tudják megállítani, becsatornázzák a rendszerbe.
már csak idő kérdése, hogy mikor lesz banki monopólium a kereskedése.
mert hiszen ebből is nyerészkedni akarnak a bankok természetesen.
nehogy má szarul jöjjenek ki belőle.