MTI

Szijjártó: Magyarország alakítója az infokommunikációs szektor változásainak

Magyarország nem csak követője, hanem alakítója is az infokommunikációs szektor változásainak a magyar találékonyság és szorgalom sok fontos ugrást eredményezett már az IT világ fejlődésében, megalapozva ezzel Magyarország digitális fejlettségét - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának zárórendezvényén , Budapesten.

A négynapos megaeseményen a világgazdaság legfontosabb szereplői közül olyanok is felvonultak, akiknek a beruházásaiért öldöklő verseny folyik. Annak érdekében, hogy Magyarország - amelynek teljesítménye nagy mértékben függ a külföldi beruházások mennyiségétől és minőségétől - is megállja helyét ebben a versenyben, fenn kell tartani a versenyképességet, aminek meghatározó eleme a digitális fejlettség.

Emlékeztetett, hogy a magyar vállalatokban rejlő potenciál kiaknázása érdekében indította el a kormány a Digitális Magyarország programot, mely négy alappilléren nyugszik: a szupergyors szélessávú infrastruktúra kiépítése, az intelligens városszolgáltatások bevezetése, az informatikai eszközök biztosítása a rászorulók részére, és modell értékű nevelési programok adaptálása. A digitális gazdaság megköveteli a megfelelően képzett munkerőt, az pedig a megfelelő szintű digitális tudást, ezért az államreform keretében végrehajtott informatikai fejlesztések által a magyar kormány - uniós támogatással - legalább 1 milliárd eurót biztosít a következő években a középiskolai oktatás színvonalának növekelése érdekében - ismertette a külügyminiszter.


Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára szintén kiemelte az infokommunikációs és távközlési (IKT) szektor magyar gazdaságban betöltött szerepét, hozzátéve, hogy Magyarország az Európai Unió IKT-szektor élvonalába kíván tartozni.

Szijjártó Péter, Mikola István és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára megköszönte az ITU budapesti csapatának a rendezvény színvonalas lebonyolítását. Kara Ákos ugyanakkor hangsúlyozta: a siker nem csak a fogadó országé, hanem minden képviselő országé. A jól ismert nagyvállalati portékák mögött gyakran az egyetemek tanszékein, kollégiumi szobáiban született ötletek állnak. Az ötletek nélkül nincs újítás, nincs fejlődés, nincs digitális gazdaság, csak önismétlés. A Telecom World konferencia nyílt napján a fiataloknak lehetőségük volt az ingyenes belépésre, melynek keretében csaknem 30 intézmény diákjai ismerkedhettek meg más országok kultúrájával, informatikai teljesítményével a magyar és külföldi vállalkozások legújabb fejlesztéseivel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #4
    Az egész világ tanulhat Tőlünk az *infokommunikáció*fegyverként való alkalmazásáról,a tömegek tetszés szerinti irányításáról.
    Ebből tanszéket nyithatnánk bármely neves egyetemen.
    /Persze a csóka ,akinek a száját elhagyták ezek a cikkben idézett mondatok,
    nem egészen biztos abban,hogy amit elmondott az egy új szusirecept,vagy valami kvízjáték szlogenje.../
  • cylonflatus #3
    Lehet, hogy vannak nagyon jó magyar szakemberek, azonban ők baromira nem a hazai "infokommunikációs szektort" erősítik, hanem Nyugaton, meg a Szilícium völgyben dolgoznak jó pénzért. Itthoni infokommunikációs szektor? Welt Kft? Emlékszik még valaki?
    Welt Kft
  • dzsagon #2
    "infokommunikációs szektor", azt se tudja mint jelent ez a fogalom.