Berta Sándor

Pénzbüntetés lehet drónbaleset miatt

A pilóta pénzbüntetéssel megúszhatja az esetet, amely komoly sérülést nem, inkább csak riadalmat okozott.

Az eset Kaliforniában, Pasadenában történt, ahol - a The Princess Bride című film bemutatója közben - a pilóta elveszítette az ellenőrzést egy közel három kilogramm súlyú, DJI Inspire 1 típusú robotrepülőgép felett, amely lezuhant és megsebesített egy 11 hónapos bébit, akinek a fején egy kis méretű seb keletkezett. A sérülést a Huntington Memorial Hospitalban látták el.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) vizsgálatot indított az ügyben. Mike Ingram hadnagy, az ügy kivizsgálásával megbízott nyomozó elmondta, hogy a baleset hátterében az állhat, hogy a drón kikerült a pilóta hatótávolságából, emiatt elveszítette a jelet és lezuhant. Alighanem a becsapódáskor szétszóródó részecskék sebesítették meg a gyermeket, aki csodával határos módon könnyű sérülésekkel megúszta az esetet. Sokkal nagyobb baj is történhetett volna.

A 24 éves pilótának attól nem kell tartania, hogy az esetnek büntetőjogi következményei is lesznek és börtönbe kell vonulnia, de az FAA 1000 és 25 000 dollár között pénzbüntetést szabhat ki rá. Eddig közel 30 harminc hasonló eljárást indítottak. Az olcsó robotrepülőgépek növekvő népszerűsége miatt egyre több ilyen esetre lehet felkészülni.

Kaliforniában augusztus végén szigorították meg a drónrepülések feltételeit. A helyi parlament elfogadott egy törvényt, amely korlátozza a robotrepülőgépek magánbirtokok feletti repüléseit. A jogszabály alapján egy birtok fölött 106 méteres magasságig megvalósított repülések birtokháborítást jelentenek, ha a pilóta nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Egy másik törvénytervezet egy meghatározott tilalmi időszakban bűncselekménnyé minősítené a robotrepülőgépek engedély nélküli repüléseit az iskolák és az óvodák felett. Aki a tilalmi időszakban még felvételeket is készítene a drónjával, az további bűncselekményt követne el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    azért ez a drón nem gyenge vas :) és az ára sem semmi, még dollárban sem. A legolcsóbb amit találtam az 996.000Ft-volt, tehát valamivel több mint 3500$. :o
    És odabaszta. Valami megzavarhatta ui. sok helyen azt állítják, hogy akár 1km is lehet a hatótávolsága, ami ugye félgömb alakban értendő (tehát felfelé is elméletileg 1km tud emelkedni). Sztem valami interferencia megzavarhatta a vezérlését és ezért vesztette el a kapcsolatot a kontrollerrel. Kár érte. Jó kis gép. 4k videó. 12MP fényképezés. Kiegészítőként még egy kontroller ami csak a kamerát vezérli. Andorid rendszerről is irányítható. Nagyon jó kis vas ez... Csak hát az ára. Gondolom az irányítója is magához nyúlt :D :D még is csak 3500$ vágott oda