MTI

Nem nyomoznak tovább Angela Merkel mobiljának lehallgatása ügyében

Németországban megszüntették a kancellár, Angela Merkel mobiltelefonja amerikai titkosszolgálati megfigyelésének gyanúja miatt indított nyomozást, mert nem sikerült bizonyítékokat feltárni.

A szövetségi legfőbb ügyészség pénteki közleménye szerint az egy éve indult nyomozás során megállapították, hogy a megfigyelés vádját "nem lehet a büntető eljárásjog eszközeivel bíróság előtt bizonyítani". A nyomozás egy 2013 októberében a sajtóban megjelent dokumentum alapján indult, amely arra utal, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) "vagy egy másik amerikai hírszerző szolgálat" elrendelte Merkel mobiljának lehallgatását. A dokumentumról azonban kiderült, hogy csak egy másik dokumentum leirata, az eredetit pedig "nem sikerült beszerezni" - utal a közlemény arra, hogy az amerikai hatóságok mereven elzárkóznak az együttműködésétől a NSA körüli leleplezések német vonatkozásainak feltárásában.

A nyomozás alapját képező dokumentum tartalma sem bizonyítja egyértelműen, hogy lehallgatták vagy más módon megfigyelték a kancellár mobilját, és az NSA titkos adatgyűjtő programjait leleplező Edward Snowden által a sajtón keresztül nyilvánosságra hozott más iratok sem szolgálnak bizonyítékkal - közölte a legfőbb ügyészség.

A súlyos állam elleni bűncselekményekben eljáró vádhatóság a szövetségi hírszerző szolgálattal (BND), a szövetségi rendőrséggel és a szövetségi alkotmányvédelmi hivatallal (BfV), valamint a szövetségi informatikai biztonsági hivatallal (BSI) együttműködve megvizsgálta, hogy milyen módon lehetséges a mobil eszközökkel végzett kommunikáció titkosszolgálati megfigyelése, majd megvizsgálta, hogy miként lehet végrehajtani ezeket a "támadási forgatókönyveket" a kancellár mobiltelefonja ellen. Ennek során egyik lehetőséget sem sikerült kizárni vagy megerősíteni, így nemcsak az NSA tevékenységéről szóló dokumentumok felől közelítve, hanem az ügy technikai, technológiai oldalát elemezve sem lehetett bizonyító erejű adatokat feltárni - fejtette ki az ügyészség.

Sajtóbeszámolók szerint az NSA-tól 2013-ban kiszivárogtatott dokumentumokból kitűnik, hogy az NSA kiterjedt adatgyűjtő tevékenységet folytatott Németországban, és legkésőbb 2002-től megfigyelte az akkori német kancellár, Gerhard Schröder, majd 2005-től Angela Merkel kancellár mobiltelefonját. Egyedül Merkelről több mint 300 jelentés készülhetett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #1
    én még azt is el tudom képzelni, hogy ez egy sima színjáték amit az USA meg a németek játszanak a világgal