MTI

Állampolgárságért folyamodhat Snowden Oroszországban

Oroszország két évvel meghosszabbította Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező amerikai informatikus tartózkodási engedélyét - közölte az orosz külügyi szóvivő.

Marija Zaharova szóvivő Facebook-bejegyzésében Mike Morellnek, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóhelyettesének arra a kijelentésére reagált, amely szerint Oroszországnak most Snowden kiadatásával "kitűnő alkalma nyílik" arra, hogy megajándékozza Donald Trump megválasztott elnököt. Zaharova nevetségesnek nevezte, hogy Morell nem értesült arról, hogy "Oroszország éppen most hosszabbította meg két évvel Snowden tartózkodási engedélyét". A szóvivő "az árulás ideológiájának" nevezte Morell javaslatát, megjegyezve: most már mindenki számára érthető, hogy a CIA-nál normális ügymenetnek számít embereket odaajándékozni, és feladni azokat, akik védelmet keresnek.

Snowden orosz ügyvédje, Anatolij Kucserena a RIA Novoszty hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy ügyfele Oroszországi tartózkodási engedélyét 2020-ig, azaz három évvel hosszabbították meg. Ennek nyomán a jogi képviselő szerint az amerikai hírszerzés volt külső alkalmazottjának "jogi alapja van arra", hogy orosz állampolgárságért folyamodjon, amelynek feltétele az ötévi helyben lakás.

Edward Snowden 2013-ban hozott nyilvánosságra szigorúan titkos dokumentumokat arról, hogy az NSA tömeges adatgyűjtést folytat és lehallgatóprogramokkal figyeli az amerikai állampolgárokat és külföldi vezetőket, köztük európai szövetséges országok politikusait is. Snowden akkor Oroszországba menekült. Hazatérése és bírósági tárgyalása esetén harminc évig terjedő börtönbüntetés várhat rá.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy Snowden elnöki kegyelemben részesül. Megjegyezte, hogy az Oroszországba szökött informatikus nem küldött ilyen értelmű kérvényt az amerikai igazságügyi minisztériumhoz. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy Snowden ellen komoly vádak fogalmazódtak meg, és el kell érni, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba.

Az amerikai informatikus egyébként a Twitter közösségi portálon megköszönte Barack Obama amerikai elnöknek, hogy enyhítette Chelsea Manning büntetését. Manning volt az amerikai hadseregnek az a munkatársa, aki több mint 700 ezer oldalnyi titkos dokumentumot, továbbá videók sokaságát juttatta el a WikiLeaks kiszivárogtató portálhoz. Ezek között vannak titkos iratok az iraki és az afganisztáni háborúról, feljegyzések a guantánamói fogolytáborról, különféle - a világ különböző országaiból érkezett - amerikai diplomáciai táviratok, valamint Irakban és Afganisztánban végrehajtott katonai akciókat bemutató videók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #5
    A faházak azért elég oroszosak. De egész tiszta, rendezett.
  • ostoros #4
    Hát, nem tűnik rosszabbnak mint Békéscsaba ránézésre.
    Sőt, határozottan arra emlékeztet a belvárosa. Egyáltalán nem tűnik úgy a képek alapján, hogy olyan messze keleten lenne.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.01.20. 12:41:52
  • lohahuge #3
    Nem rossz az élet keveseknek. De hatalmas különbségek vannak az életszinvonalban és sokaknak ez igen alacsony !
  • Kara kán #2
    Annyira nem rossz az élet már Oroszországban.
    Puszta kíváncsiságból megnéztem a Google StreetView-n Szaranszkot (Mordvin Köztársaság fővárosa), ahol az orosz állampolgárságot kapott Gérard Dépardieunek háza van. Látszik, hogy fejlődik arrafelé is minden.
  • Kara kán #1
    Annyira nem rossz az élet már Oroszországban.