MTI

Monitor esett egy lány fejére egy debreceni buszon

Az autóbuszba szerelt utastájékoztató monitor esett egy lány fejére hétfő délelőtt a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. egyik helyi járatán - közölte a cég kommunikációs és marketing vezetője.

Nagy Annamária közölte: a baleset a debreceni 48-as járaton, a Kopja utcai megállóhelyen történt. A buszsofőr, amint észlelte az esetet, azonnal értesítette a mentőket, akik a sérültet kórházba vitték. A DKV sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Regionális orvos igazgatója elmondta: a 17 éves lányt könnyű fejsérüléssel a Kenézy Gyula Kórházba vitték. Az autóbuszok műszaki állapotáért az Inter Tan-ker Zrt. felelős, amelynek közlekedési ágazati vezetője, Pintér István azt közölte: hasonló eset még nem fordult elő, ezért vizsgálatot rendeltek el - a járműgyártóval közösen - az ilyen események elkerülése érdekében. A kiinduló és a beérkező járatokat naponta ellenőrzik - fűzte hozzá.

Hétfőn valamennyi járművet külön figyelemmel átvizsgálják annak áttekintésére, hogy van-e olyan, eddig fel nem fedezett sérülés, amely esetleg hasonló balesetet okozhatna - mondta Pintér István, aki szintén együttérzését fejezte ki a balesetet szenvedett utasnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tarathiel2 #3

    Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2015.05.20. 19:52:09
  • codaco #2
    Pedig benne lehettél volna a tv-ben.
  • SirBubu #1
    micsoda félcédulások szerelhették fel vajjon azt a monitort?

    múltkor meg a kocsmában inkább nem ültem a katódsugárcsöves nagytévé alá, mert azon tűnődtem, hogyha kiszakad a tipli a falból, nekem harangoztak, márpedig nem ilyen halálra vágyok