Berta Sándor

Próbálja függetleníteni keresőjét a Yahoo!

A Microsofttal kötött szerződésükbe kiszállási lehetőséget illesztettek be. Habár keresési bevételük nőtt, a cég nyeresége csökkent.

A Microsoft és a Yahoo megváltoztatta keresési megállapodását. Az Amerikai Egyesült Államok Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott kötelező jelentés szerint az új szerződés tartalmazza a kiszállási lehetőséget mind a két társaság számára. Az adott pont alapján 2015. október elsejétől bármelyik fél írásban kezdeményezheti a megállapodás felmondását. A módosított egyezmény továbbá lehetővé teszi a Yahoo! menedzsmentje számára, hogy a saját keresési technikáját is alkalmazhassa, ráadásul a két fél újra értékesítheti a saját hirdetési rendszerei (Bing Ads Platform, illetve Gemini) exkluzív ajánlatait. A módosítások legkésőbb nyáron életbe lépnek.

A News.com egyik forrása arról számolt be, hogy a kiszállási lehetőséget biztosító pont beiktatásában mindkét fél egyetértett. A változtatás a folyamatos párbeszédet erősítheti és megakadályozhatja, hogy bármely fél nyugtalankodjon. Az új feltételekkel a Yahoo! sokkal nagyobb bevételre tehet szert: az oldalain megjelenő hirdetések után befolyó pénzek 93 százalékát teheti zsebre. Az első öt évben ez az arány 88 százalék, míg februárban 90 százalék volt.

A keresés a cég legreménytelibb üzletága, mivel magasabb forgalom mellett is csökkent a tartalomszolgáltató vállalat nyeresége az első negyedévben - derül ki a cég honlapján közzétett eredmény beszámolóból. Az idei első negyedévben 1,226 milliárd dollár bevételre tettek szert, 8 százalékkal magasabbra a tavalyi első negyedévi 1,133 milliárd dollárnál. Az első negyedévi forgalom elmaradt a 2014 negyedik negyedévi 1,253 milliárd dollártól. A Yahoo kereső szolgáltatásból származó bevétele 20 százalékkal 956 millió dollárra emelkedett az első negyedévben. A nyereség 21 millió dollárra csökkent a korábbi 312 millióról.

A weboldal-látogatási forgalomból származó bevételben a mobil eszközökön bonyolított forgalom részaránya az idei első negyedévben 21 százalékra emelkedett a 2014 első negyedévi 14 százalékról. Alkalmazottai számát a Yahoo a negyedév folyamán az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal 11 400-ra csökkentette. "A Yahoo többéves átszervezési folyamat kellős közepén tart, melynek célja ismét internetes "ikonná" tenni a céget" - kommentálta Marissa Mayer vezérigazgató a beszámolót. A Yahoo új tartalommal és új funkciókkal kívánja növelni látogatói, és ezzel párhuzamosan reklámpartnerei számát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakvarnyu #2
    Jóféle milf.
  • Tetsuo #1
    Hogy a Yahoo netes ikon legyen újra, ahhoz Marissának sokkal többet kellene tennie. ;-D