Gyurkity Péter

A Samsung gyártja majd az új iPhone chipjét

Az Apple visszatér a jól bevált együttműködéshez, amivel a Samsung ismét nagyot kaszál. A Galaxy S6 bemutatóján állítólag fizetett nézők voltak.

Az Apple és a Samsung az utóbbi években többnyire a piacon és a bíróságokon folytatott küzdelmével került be a hírekbe, eközben azonban szoros együttműködésről is szó volt, hiszen a dél-koreai gyártó szállította több iPhone okostelefon chipjét, nem beszélve az egyéb komponensekről. Az Apple az iPhone 6 és 6 Plus esetében alkalmazott A8 chipeknél a tajvani TSMC mellett tette le voksát, most azonban visszatérnek a korábbi kapcsolathoz.

A Bloomberg az ügyhöz közel álló, ám magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva ír arról, hogy a két cég már alá is írta a megállapodást, azt azonban egyelőre nem hajlandók kommentálni. Tulajdonképpen mindkét fél számára előnyös a régi kapcsolathoz való visszatérés, hiszen az Apple kihasználhatja a Samsung által alkalmazott fejlett gyártástechnológiában rejlő előnyöket, míg a dél-koreai partner tetemes bevételhez jut az újabb megrendelések révén. Tavaly a gyártósorok csaknem 1 milliárd dollártól estek el a pálfordulás és a megrendelések elmaradása miatt, míg az Apple összesen csaknem 26 milliárd dollárt költött a különböző processzorok beszerzésére.


A Samsung természetesen a TSMC-vel is kiélezett küzdelmet folytat, ezért is hajtottak végre komoly fejlesztéseket saját üzemeikben, amelyet rövid időn belül a velük partneri viszonyban lévő GlobalFoundries, vagyis az AMD egykori gyártói részlege is követhet, hiszen nekik is jutna a megrendelésből – ez a gyakorlatban az új 14 nanométeres technológia licencelését jelenti. A Samsung a dél-koreai Giheung üzemben gyártaná le az A9 chipeket, de a Qualcomm részéről is számítanak hasonló igények felmerülésére, amivel alaposan visszavágnának az TSMC-nek a tavalyi blamázsért. A gyártó ezzel egy időben SSD-ket és memóriamodulokat is szállít az Apple-nek, emiatt sem valószínű, hogy a pereskedés alaposan visszavetheti az együttműködést.

A sikerek ellenére az okostelefonjaiknál botrány van készülőben, ugyanis egy kínai hírmagazin arról írt, hogy a Galaxy S6 és az S6 Edge bemutatóján a tömeg közel fele fizetett szereplőkből állt. A Want China Times beszámolója szerint a dél-koreai gyártó két új készüléke megjelenésekor a közönség felét olyan személyek alkották, akiknek fizettek a részvételért. A helyszínen ezer rajongó volt, akik közül 400-500 csak megjátszotta a lelkesedését.

Az újság számos részletet közölt. A cikk szerint a Samsung olyan közönséget akart az eseményre, amely 30 évnél fiatalabb emberekből állt, főleg diákokat vagy olyanokat, akik úgy néztek ki. A cég által megbízott ügynökség többek között a Baidu egyik fórumában és a WeChaten keresett segítőket. A felhasználóknak 30 jüanos - átszámítva kb. ezer forintos - fizetséget ajánlottak, ha vállalták, hogy több mint egy órán át maradnak a rendezvényen. Minden toborzott "rajongó" után az ügynökök 20 jüant kaptak. Ezek az információk egy bennfentestől, az egyik toborzótól származnak. A Samsung cáfolta a kínai lap információit és azt közölte, hogy mindennek semmi valóságalapja sincsen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #6
    Igen, nem is árulnak mást. Múlt héten vettem tőlük négy kerekített sarkot 200 ezerért. Megéri, az ő sarkaik a legprofibban kerekített, több tesztet is láttam róla!
  • asgh #5
    ezzel kb. be is ismerted, hogy egy nagy lószart értettél meg az egészből
  • Papichulo #4
    Azert azt az A9-et meg mindig az Apple tervezte... a Samsung csak gyartani fogja.
  • Ender Wiggin #3
    ezzel kb. az apple be is ismerte, hogy egy nagy lószar az egész, csak lekerekített sarkok tervezéséhez ért.
  • Papichulo #2
    Biztosra mentek... :)
  • culas25hc #1
    Ezt a fizetett nézőközönség dolgot nagy faszságnak tartom. Mármint ettől még lehet igaz, de nemár, hogy nem találtak 1000 önkéntes nézőt. Amennyi telefonmániás fiatal van, akár egy magyar kisvárosban is összeszedhettek volna ennyi Samsung rajongó tinit.
    Persze ha szexi fenekű telefonrajongó csajokkal és kigyúrt egyetemistákkal akarták megtölteni a nézőteret, akkor lehet hogy problémás volt a dolog.