Berta Sándor

Szabadulnának a kormányzati segít­ség­től a Tor fejlesztői

A csapat tagjai alapvetően átszerveznék a projekt finanszírozását. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a beérkező támogatások jelentős része az amerikai kormánytól származik. A csoport eddig ezeket az összegeket elfogadta, de Edward Snowden kiszivárogtatásai óta minden megváltozott.

A legutóbbi jelentések alapján a szoftver továbbfejlesztésének kiadásai és a szerverek üzemeltetési költségei 2013-ban összesen 2,4 millió dollárt tettek ki, ebből 1,8 millió dollár származott az amerikai kabinettől. A közelmúltban különösen az amerikai külügyminisztérium adakozott erre a célra. Az indoklás az volt, hogy a program számos országban segít az embereknek abban, hogy közvetlen kormányzati ellenőrzés nélkül kommunikálhassanak egymással.

A Tor fejlesztői Spanyolországban találkoztak és a következő költségvetés kapcsán arról állapodtak meg, hogy igyekeznek a Washingtonból érkező támogatások arányát 50 százalék alá szorítani. Azt akarják elérni, hogy minél több bevétel legyen nem állami forrásokból, melynek aránya egyébként már tavaly is jelentős mértékben növekedett. Ezt úgy fokoznák, hogy a következő hónapokban igyekeznének jobban felhívni a felhasználók figyelmét az adakozásra.

Májusban a fejlesztőcsapat egy közösségi finanszírozású kampányt akar meghirdetni, amelyből elsősorban az úgynevezett rejtett szolgáltatások továbbfejlesztését támogatnák. Ezek segítségével lehet például anonim módon üzemeltetni honlapokat. A kampányból befolyó összegek önmagukban ugyanakkor nem lesznek elegendőek, ezért a koncepció részét képezi más kormányzati szervezetekkel - például az Európai Unióval - való együttműködés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #2
    Ha nem tiltanák, nem lenne illegális....
  • zola2000 #1
    Azt még megértem miért adnak állami támogatást más államok cenzúráját kikerülő böngészőre, de rejtett oldalakon szinte csak illegális dolgok vannak.