Berta Sándor

A Windows 10 Enterprise nem lesz ingyenes frissítésként elérhető

A közepes és a nagy vállalatok nem élhetnek a korábban ismertetett lehetőséggel.

A Windows 10 az operációs rendszer 7-es, 8-as, illetve 8.1-es verzióját jelenleg használók számára ingyenes frissítés lesz, ez az ajánlat azonban csak a megjelenést követő egy évben lesz elérhető. Az időben váltók az első évet követően is ingyen élvezhetik majd a folyamatos frissítéseket és javításokat. Oliver Gürtler, a Microsoft régiós Windows részlegének vezetője nemrég megerősítette a hírt és egyúttal közölte, hogy a konstrukció a kis- és a közepes vállalkozásoknak is elérhető lesz, ha rendelkeznek a megfelelő, dobozos vagy OEM- licenccel.

Most Jim Alkove blogbejegyzéséből kiderült, hogy a Windows 10 Enterprise esetében nem lesz ilyen ingyenes frissítési lehetőség. Ez az első hivatalos információ ebben a kérdésben és bár nem mondható meglepőnek, felmerül, hogy miért nem lehetett már korábban nyilvánosságra hozni. A Microsoft azt ígérte, hogy a vállalati ügyfelek a jövőben erősebben beleszólhatnak az operációs rendszer frissítési folyamatába, a rendszergazdák könnyebben elhagyhatnak majd bizonyos funkciókat. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor a konszern több részletet nem volt hajlandó elárulni. Az Enterprise változatot használók hivatalosan öt éven át kapnak terméktámogatást és ez az időtartam a kiterjesztett támogatással további öt esztendőre meghosszabbítható.

A PCWorld felhívta a figyelmet a Windows 10 oldal Microsoft Answer Desk menüpontjában szereplő, kis betűvel írt szövegre, amelynek értelmében bizonyos új funkciók használatához szükség lehet új hardverek vagy szoftverek beszerzésére. Azt ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, hogy az egy éves ingyenes frissítési lehetőség lejárta után mekkora összegért lehet majd átváltani az új operációs rendszerre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!