Berta Sándor

Adó­kedvezményekkel segítette az Amazont Luxemburg

Egy EU-jelentés illegálisnak minősítette a társaságnak jelenleg is nyújtott állami adókedvezményeket.

Ugyan még nem zárultak le az Amazon elleni európai uniós vizsgálatok, de így is kiszivárgott egy dokumentum, amelyben számos dolog utal arra, hogy a vállalat által kapott adókedvezmények többnyire illegálisak voltak. A 23 oldalas anyagon tavaly október 7-i dátum és Joaquin Almunia aláírása szerepel. A politikus volt akkor az Európai Bizottság piaci versenypolitikáért felelős alelnöke.

Az Európai Bizottság többek között azt kifogásolta, hogy a luxemburgi adóhatóságnak 2003-ban csupán 11 munkanapra volt szüksége ahhoz, hogy megállapodjon az Amazon vezetőivel. Az akkor megkötött egyezmény azóta is hatályban van és egyáltalán nem módosítottak rajta, annak ellenére, hogy a vállalat bevételei azóta a 15-szörösére nőttek. A luxemburgi LuxOpCo nevű vállalkozástól folyt be a céghez a globális bevétel 20 százaléka, ami összesen 13,6 milliárd eurót tett ki. Emellett sok pénz került egy másik helyi leányvállalathoz is, amelynek Luxemburgban nem kellett adóznia.

Az Európai Bizottság előzetes becslése alapján az Amazon a megállapodásnak köszönhetően gazdasági előnyöket élvezett a vetélytársaival szemben. Az Európai Parlament februárban dönt arról, hogy az ügyben szükség van-e vizsgálóbizottság létrehozására vagy sem.

2012-ben ismertté vált, hogy az Amazon a luxemburgi leányvállalatai segítségével több mint kétmilliárd dolláros adófizetést takarított meg. Mindezt legális adózási kiskapuk igénybevételével érte el. A gyakorlatot két eljárás keretében vizsgálja az EU, amely többek között arra kíváncsi, hogy a luxemburgi adóhivatalnak az Amazonnal kapcsolatos korábbi döntései mennyire voltak összhangban az Európai Unió előírásaival.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    Ahha. Eddig is egy nyavalyás adóparadicsom volt az egész ország. Mire ebből is valami lesz...