Berta Sándor

Csökkent a ritkaföldfémek ára

Az idén olcsóbbá válhat a különböző csúcstechnikás készülékek gyártása. Az ok elsősorban az, hogy csökken a ritkaföldfémek ára és ez hatással lesz az LCD-kijelzők, a mobiltelefonok, az akkumulátorok, az energiatakarékos lámpák és az elektromos motorok készítésére.

Peter Buchholz, a Német Nyersanyagügynökség (DERA) vezetője közölte, hogy az árak azért csökkentek, mert a könnyű ritkaföldfémekből jelenleg a korábbinál több érhető el. A nehéz ritkaföldfémeknél már megnőtt a kereslet, ami arra vezethető vissza, hogy egyre inkább elterjednek a LED-ek, amelyekhez kevesebb ritkaföldfémre van szükség.

Az LCD-gyártásban a ritkaföldfémek ára teszi ki a költségek több mint felét. 2006-tól 2011-ig a lézeres eszközök gyártásánál használt diszprózium kilogrammonkénti ára a negyvenszeresére nőtt, 60-ról 2400 dollárra. A germánium, az indium és a lítium ára szintén némileg emelkedett. Ez utóbbiakat az akkumulátorokban, a szenzorokban, az üvegszálas kábelekben és az IT-technikában alkalmazzák. Buchholz végül rámutatott, hogy Ausztrália és Kalifornia ugyan új lelőhelyeket talált és aknáz ki, de továbbra is Kína számít a világ fő ritkaföldfém-ellátójának.

A távol-keleti állam január elején törölte el nemzetközi nyomásra a ritkaföldfémek exportkvótáját, de a szakértők akkor úgy vélték, hogy nem biztos, hogy ez a változtatás jelentős hatással lesz a világpiaci árakra. Az Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) tavaly májusban azt állította, hogy gyengülhet Kína pozíciója és az ország az évtized végére elveszítheti a monopolhelyzetét a ritkaföldfémek piacán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #8
    Már miért indulna meg pont Kína az EU és az USA ellen. Alapvető különbség Kína és Oroszország között, hogy Kína tesz is valamit a gazdaságához hozzá, nem csak abból él, hogy gázt pumpál kifelé, így ezeket az árakat annyira nem sínylik meg. Másik nagy különbség, hogy míg Putyin félig elvérezve is fenyegetőzik, Kína nem győzi hangsúlyozni, hogy az USA megelőzése számára nem jelent semmit, szeretné ha minden maradna a régiben.

    Akinek van veszteni valója az fog kevésbé belemenni egy háborúba így nem Kína, sokkal inkább az oroszok.
  • Tetsuo #7
    "...Akkor Oroszország szépen megindul Kínával karöltve és porba döngöli európát. Az amerikaiak meg mire ideérnek lehet megint Franciaországban partra szállni, mert ott is kínai/orosz haderők lesznek. Ne adj isten lesznek olyan marhák és atomot dobálnak, de ennyire egy állam sem idióta, max. Észak-Korea, és társai."
    Hát igen, előferdülhet, ha csak nincsen valami paktum a háttérben. Szerintem van.
  • TomecK #6
    Amikor azt mondtam, hogy belerokkan a gazdaság, nem úgy értettem, hogy nem lesz pénze az államoknak, hanem h felborul az értékrendszer, a tőzsde, a befektetők köre teljesen kicserélődik, átalakul a piac. Jelenleg is elindult már egy komoly piaci átrendeződés Oroszoknál.

    Egyébként, mind Oroszok meg kína iszonyat erősek, és nem arról van szó, hogy nem lesz mit enniük, vagy miből fűteni télen. Az a baj, ha a nyugat elkezdi rugdosni őket, és elkezdi értéktelenné tenni pl. a rubelt, akkor Oroszország szépen megindul Kínával karöltve és porba döngöli európát. Az amerikaiak meg mire ideérnek lehet megint Franciaországban partra szállni, mert ott is kínai/orosz haderők lesznek. Ne adj isten lesznek olyan marhák és atomot dobálnak, de ennyire egy állam sem idióta, max. Észak-Korea, és társai.
  • Tetsuo #5
    A keleti gazdaság biztos nem fog belerokkanni. ;-)
    Kína gőzerővel növekszik; az oroszoknak meg sem kottyan egy kis nélkülözés, simán ellátják magukat a szankciók közepette, ahogy pl. Irán.
    Japán van nagy sz@rban, mert fegyverkezik ezerrel, de nem tudja leelőzni kínát és így még inkább USA csatlósa lesz. USA alatt viszont remeg a léc.
  • TomecK #4
    Ebbe belerokkanhat a keleti gazdaság, főleg az Oroszok. Ennek tényleg nem lesz így jó vége.

    Valóban van mindenből elég egyébként, de szándékosan vissza kell tartani, mert ha nem tennénk hirtelen minden nyersanyag olcsó lenne, majd ez gyors felhasználást, olcsó termékeket, és végül totális gazdasági bénulást okozna.

    Minimum 5 de inkább 10 év kellene majd egy ilyen törés helyreállásához.
  • tunyo902 #3
    Én is :-/
  • gombabácsi #2
    én valami rossz előszelének látom ezt...
  • Skynet85 #1
    hírtelen mindenből lett elég, olaj, ritka föld fém... hát nem csodálatos...