MTI

London és Berlin a legfontosabb európai startup központ

London és Berlin az informatikai innovációval foglalkozó feltörekvő vállalkozások, a startup cégek legfontosabb európai központja a kockázatitőke-befektetések alapján - mutatta ki az EY könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég.

Az EY (korábbi teljes nevén Ernst and Young) szerdán a Die Welt című német lapban ismertetett elemzésében azt vizsgálta, hogy a kockázatitőke-befektető társaságok mely európai városokban juttattak tőkéhez startup cégeket 2013 eleje és 2014 szeptembere között. Kimutatták, hogy a mezőnyből messze kiemelkedik London és Berlin, és a két város fölénye annyira erős, hogy az utánuk következő tíz városban együtt nincs annyi támogatott startup cég, mint a brit és a német fővárosban.

A vizsgált időszak alatt Londonban 187, Berlinben 145 start-up-ba invesztáltak kockázatitőke-befektetők. A 3. helyen álló Párizsban 66, a 4. helyen álló Barcelonában 39, az 5. helyen álló Münchenben és Dublinban 32-32 cég jutott ilyen módon forráshoz, a többi európai helyszínen pedig rendre 30-nál kevesebb cég. Az első 15 város közé a volt szocialista országok térségéből csak Berlin és a 6. helyre került Moszkva jutott be, az összes többi nyugat-európai.

London és Berlin elsősorban nemzetközi, kozmopolita jellegéből profitál, és abból, hogy nagy számban vonz kreatív szakembereket - mondta a Die Weltnek Thomas Prüver kutatásvezető, megjegyezve, hogy a startup vállalatok gyakran rendkívül sokszínűek, előfordul, hogy 20 nemzet képviselői dolgoznak egy-egy cégnél. A kutatás nagy meglepetése Berlin előretörése volt, ami az EY szerint nem valamilyen állami fejlesztési stratégia eredménye, hanem egyszerűen annak tulajdonítható, hogy a fiatal tehetségek igen kedvelik az európai metropoliszokhoz képest még mindig viszonylag olcsó német fővárost.

A befektetett tőke nagysága alapján is hasonló képet mutat az európai mezőny és Németországon belül Berlin a sokkal jelentősebb gazdasági központként számon tartott Hamburgot és Münchent is megelőzi. A legnagyobb kockázatitőke-befektetéshez, 657 millió dollárhoz egy berlini cég, a Delivery Hero készétel-rendelési portál jutott, míg a második az online játékokra szakosodott hamburgi Bigpoint 461 millió dollárral.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!