Berta Sándor

Másfél millióan tesztelik a Windows 10 előzetes verzióját

A Microsoft adatai alapján jelentős mértékben nőtt az új operációs rendszert kipróbálók száma.

Mint ismeretes, a társaság szeptember utolsó napján mutatta be a Windows 10-et, amely előzetes kiadásának kipróbálására október közepéig több mint egymillióan regisztrálták magukat. A tesztelők addig több mint 200 000 visszajelzést fogalmaztak meg. Az operációs rendszert kipróbálók száma időközben 1,5 millióra növekedett. Ez rekord, a Microsoft egyetlen operációs rendszerét, még a Windows 7-et sem tesztelték soha ennyien. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt hónapokban sikerült több mint 1300 hibát kijavítani, köztük egy olyat is, amelyet automatizált módszerek segítségével nem lehetett volna megtalálni. Mint kiderült, a OneDrive-ikont ugyanis néha az Outlook-ikonnal helyettesítette a rendszer.

A 1,5 millió tesztelő közül körülbelül 450 000 rendszeresen, naponta használja a szoftvert. Gabriel Aul projektmenedzser azt nyilatkozta, hogy ez fantasztikus hír számukra, mert így kijavíthatnak minden problémát és hibát. A felhasználók által beküldött jelzések között vannak például összeomlásokkal kapcsolatos naplófájlok is, s ezek segíthetnek a termék további finomításában.

Aul hozzátette: arra kérik az embereket, hogy teszteljék tovább az operációs rendszert és újabb hibajelentéseket küldjenek nekik. Januárban megjelentetik a Windows 10 újabb változatát, amiben lesz néhány kisebb változtatás és nagyobb újítás, de ezekkel kapcsolatban részleteket csak a jövő év elején közölnek majd. Másfél héttel ezelőtt ismertté vált, hogy a Windows 10 végleges verziója a leghamarabb 2015 nyár végén vagy ősz elején érkezhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • polarka #18
    Én 7-ről 8.1-re váltottam tavaly próbaképp. Mindig is visszatartott a csempés felület, mert tudtam, hogy asztali géphez nekem az nem kell és olvastam is a sok rinyagép kommentjeit. De számomra kellemes csalódás volt, semmi problémám nem volt vele. Sőt határozottan jobban szeretem, mint a 7-et amit már le is töröltem. Például a Process explorerre sincsen már szükségem, hogy külön feltegyem valamint egyéb programra, hogy a startupnál induló programokat kezeljem, mindkettő alapból benne van a Task managerben.

    1. Én telepítés óta ezt a sötét stílust használom.
    2. A csempékkel meg telepítés óta csak akkor találkoztam, ha direkt ráklikkeltem a megnyitó gombra (ex-start menü).

    1 évnyi használat után én a Start menüt úgy ítélem meg, hogy csak +1 útvonal a célok elérésére. Nem gyorsabb, nem jobb, csak még egy.

    Természetesen azzal egyetértek, hogy az egyéni stílusokat, témákat, UI-kat alapból jobban kellene támogatniuk.

    A csempéket meg talán azért erőltetik továbbra is, mert a tablet- és mobilfelhasználóknak így könnyebb átmenetet, átszokást biztosíthatnak a PC-re.
  • tomboy013 #17
    Ha annyira leszarnád nem írnál :D Jajj te okos xD Inkább el sem olvastam amit írtál a 2. sor után, gondolom a szokásos badarság amivel égeted magad :D Nyugodtan írjál regényekt a kutya se olvassa el :D
  • who am I 7 #16
    elmagyaráznád, hogy mivel járatom le?
    1-2 hülye, aki nem ért velem egyet azok előtt? na most szerinted, milyen nagy ívben szarom le azokat a szerencsétleneket? (téged is pl. ) Hagyjál már...ráadásul csak nyomi wp-s cikkekhez írok hozzá, ahol te általában vért izzadsz az orbitális ökörségeiddel :D :D :D és egyszerűen, azok mellett a marhaságok mellett, nem tudok elmenni szó nélkül v. korrigálás nélkül. Ennyi a történet.

    és itt is kb, ugyanennyi a történet, mert a csöppnyi agyaddal nem vagy képes átlátni a helyzetet és folyamatosan hülyét csinálsz magadból...és nem azért, mert én azt mondom (bár azért is), hanem mert a tények ezt igazolják :D:D:D és ezen nagyon röhögök...ha nem egy fizetett ms troll vagy, akkor rettenetesen gáz....
    megint az van, h tesztelik, 1-2 sz@rt kijavítanak a sírások miatt, meg 1-2 fölösleges wannabe sz@r ficsört beletolnak, de a lényeget nem változtatják meg....

    "szerintem gagyin nézett ki az Aero, a csempe és a minimal dizáj sokkal igényesebbnek hat és a szinek is bejövősek."

    de a te véleményed sz@rt sem ér (azon kívűl, h izlésficamos is vagy), nem tudom mikor fogod már fel? a w8-as eladások is ezt mutatták...és a wp eladásoknál pedig ordít ez az egész 1 színűs flates csempés baromkodás...ha te ezért nem kapsz pénzt, amiket itt összehordasz, az nagyon gáz ember
    Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2014.12.25. 02:24:40
  • dzsagon #15
    nekem jó az XP is
  • tomboy013 #14
    1. Kinek hogy, szerintem gagyin nézett ki az Aero, a csempe és a minimal dizáj sokkal igényesebbnek hat és a szinek is bejövősek.
    2. Én már a megjelenéstől 8.1-et használok de teljes mértékben kerülöm a csempés felületet. Asztalra bootoltatok és ott mindent megtalálok ami kell(Win logóra jobb klikknél meg ott van minden beállítás vagy keresés). Szóval lehet kerülni a csempéket ha valaki el akarja kerülni. Meg alternatív megoldások is vannak ha jobban szétnéz az ember.
    3. -->1.
    4. Messze még a megjelenés, ki tudja mi lesz még, de szerintem a Tech Prev-es Win10 Start menüs megoldása is pazar.
    5.-->4.

    Én eredeti Win8-at használok nálam a stabilitással semmi gond. Egyébként a Win10 épp azt a fajta egységesítést hozza el, hogy lesz átjárás az asztali és mobilrendszerek között, de a felület más lesz. Úgyhogy az lesz amit te is szeretnél alapvetően.
  • SirBubu #13
    ahogy a képet elnézem, a felhő sem bírt kimaradni, tehát az adott napon San Franciscóban csak részleges felhőelérés várható

    jóvanbazze, gratulálok
  • yamato41 #12
    1. Azért, mert szép, tetszetős, kellemes látvány és munkakörnyezetet ad.
    2. Egyik gépemen 8.1 van. Nem kikerülhető as csempe. Nem akarom látni asztali gépen. Sehol, semmilyen formában.
    3. Erről a ronda élénk színekről, ami a 8-as szériában van. Bántja a szememet, nagyon nem tetszik a túléles szélekkel, hegyes sarkokkal együtt.
    4. Nem a start menüben, hanem az asztalon kellene ötvözni. Az ikonok kapjanak több funkciót, akár infót adjanak, akár több programot, programrész lehessen indítani róluk jobbklikkel (pl. Corelben a képszerkesztőt is).
    5. Legyen igazad, de én erősen szkeptikus vagyok. Minden szarszágot megpróbálnak (pl. csempék bevitele a start menübe), hogy ne klljen. De, kell. Ennyi. Nem maszatolni kellene, hanem visszarakni a start menüt a 7-es szintjére és azt továbbfejleszteni.

    Nekem a 8.1 sem jött be. Stabilitását nem érzékeltem, volt ezzel gondom. Gyorsasága tényleg jó, valahogyan vékonyabb érzete van az oprendszernek. Az asztali rendszerekben NE legyen csempe. Egy sem, semmilyen formában. Miért nem lehet a különböző rendszerekre (PC, tab, telefon) saját felhasználói felületet rakni? Asztali gépen nem érdekel a tablet piaca, azt kezeljék külön. Az egész legyen egy rendszer, integrált, meg minden, de a felhasználói felület ne legyen egységes, hanem platformra szabott. Az ökör Ballmer és bandája ezt nem értette. Bele is bukott.
  • SirBubu #11
    "Másfél millióan tesztelik a Windows 10 előzetes verzióját "

    csak???? ebből a bugrakásból így az életben nem lesz használható oprendszer

    (szerk.) hát a backdoorokat ki fogja kiherélni belőle?? tán én???
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.12.23. 19:18:04
  • tomboy013 #10
    1. Minek az Aero?
    2. Kikerülhető lesz, akárcsak a 8.1 esetén.
    3. Miféle színösszeállításról beszélsz?
    4. Igen, a start menüben ötvözni lehet.
    5. Több mint valószínű.

    A 8.1 egy nagyon jó rendszer, a Win7-től jobb. Gyorsabb, stabilabb és biztonságosabb is. A felület egyeseknek nem jött be és szerintem is haszontalan abban a formában asztali rendszereken a csempe, de lehet ez kellett ahhoz, hogy a tablet piacon is értékelhető rendszert rakjanak le az asztalra. Ez sikerült nekik. Most már csak finomítanak az asztali verzión és jó is lesz.
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.12.23. 18:07:00
  • yamato41 #9
    Alapvetően egyetértek, a barom Ballmer fikázása mindig jólesik, de:
    - visszakerült az Aero?
    - elfelejtik a csempéket az asztali verzióban?
    - ezt a moslék csicsa színösszeállítást áttervezik?
    - ötvözik az asztalt és a modern UI-t?
    - visszakerül teljes funkciójába a Start menü?

    Az egészet én inkább parasztvakításnak érzem, mint tényleges javítási szándéknak. Ballmer irányítani akarta a piacot, nem csak követni, ami helyes. Csak nem jött be. A Win7-es-től kellene kezdeni újra, legalábbis a felhasználói felület tekintetében. A 8-at, 8.1-et és minden mást el kellene felejteni. Amíg ezt nem teszik, kudarcuk lesz. A mobil eszközök integrációját meg úgy kellene megoldani, hogy az asztali használhatóságot ne zavarja, ne is lehessen észrevenni.