Berta Sándor

Csak minden ötödik európai cég használ felhőkörnyezetet

Bármennyire is trendi manapság a számítási felhő, a vállalkozásoknál még nem történt meg az áttörés.

Az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) nyilvánosságra hozta a legfrissebb adatokat azzal kapcsolatban, hogy a helyi vállalatok közül hány használ felhőszolgáltatásokat. Az európai szoftveripar képviselői áprilisban optimisták voltak abban a tekintetben, hogy a felhőszolgáltatások piacán sikerül megtörni az amerikai egyeduralmat, de az adatok szerint az Európai Unió 28 tagállamában átlagosan minden negyedik társaság alkalmaz adatok tárolására vagy más tevékenységre cloud-környezetet. Az európai cégek több mint 80 százaléka inkább a saját infrastruktúrájára támaszkodik. Ennek oka elsősorban a biztonsági aggályokban és a hiányos ismeretekben keresendő.

A használat mértéke attól is függ, hogy az adott vállalkozás melyik ágazatban van jelen. A legritkábban az építőipari, a közlekedési és logisztikai, a feldolgozóipari, a kereskedelmi és a szállodaipari vállalatok jelennek meg a számítási felhőben, ez pedig a legtöbbször a hiányzó ismeretekre vezethető vissza. Az informatikai és a távközlési társaságoknál a legmagasabb a cloud-használati arány, 45 százalékos, viszont ezeknél erősebben jelen vannak a biztonsági aggodalmak. A tudományos és műszaki ágazatban a cégek 27; a más gazdasági szolgáltatóknál, az ingatlan- és lakáspiacon, valamint az energia- és a vízellátásban 20-20 százalékuk használ felhőplatformokat.

A legtöbb vállalkozás (51 százalék) Finnországban él az ilyen lehetőségekkel. Az elsők között van még Olaszország (40 százalék), Svédország (39 százalék), Dánia (38 százalék), valamint Hollandia és Írország (egyaránt 28 százalék). Az EU átlaga 19 százalék, Magyarországon ez az arány 8 százalék. Ezzel egy szinten vagyunk például Bulgáriával, Görögországgal, de megelőzzük Lengyelországot, Lettországot és Romániát. Előttünk van Németország (11 százalék), Franciaország és Ausztria (12-12 százalék), az Egyesült Királyság (24 százalék), illetve Izland (43 százalék) és Norvégia (29 százalék).

Hazánkban a cloud-ajánlatokkal élő társaságok 64 százaléka e-mailezésre, 46 százaléka adattárolásra, 43 százaléka irodai szoftverek futtatására, 35 százaléka pénzügyi vagy könyvelési programok futtatására, 33 százaléka a belső adatbázisok üzemeltetésére, 20 százaléka pedig a saját szoftverek működtetésére használja a felhőszolgáltatásokat. A biztonsági problémáktól a társaságok 57, míg a kis és a közepes cégek 38 százaléka tart, a magas költségekkel kapcsolatban egyaránt 32 százalékuk fél. A kis- és a közepes vállalkozások 32, a vállalkozások 17 százaléka nincs tisztában mindennel a cloud-platformok kapcsán. A nagy vállalatok 46 százaléka bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy pontosan hol tárolják az adataikat és 35 százalékuknak okoz gondot a fájlokhoz vagy a szoftverekhez való hozzáférés. Ugyanezek az arányok a kis- és a közepes társaságoknál 29, illetve 27 százalék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vision5 #1
    Nem csak mert trendi hanem sokkal drágább mint más megoldások.