MTI

Drónelhárító rendszert fejleszt ki Franciaország

A kis méretű drónok észlelésére és elhárítására egymillió eurós kutatási programot indít Franciaország - jelentette be a miniszterelnöki hivatal felügyelete alá tartozó nemzetbiztonsági és -védelmi titkárság.

A bejelentés előzménye, hogy október eleje óta megszaporodott az atomerőművek közelében észlelt rejtélyes drónrepülések száma. "Noha a közelmúltban észlelt berepülések nem jelentenek olyan veszélyt, amely fenyegetné a nukleáris létesítmények kielégítő működését és biztonságát, jelzésértékűek a nem megfelelő vagy rossz szándékú használat potenciális kockázataira nézve" - ismerte el a hatóság a közleményben.

A titkárság ezért a kereskedelmi forgalomban kapható pilóta nélküli, kis méretű repülőgépek észlelésére és elhárítására alkalmas technikai eszközöket fejleszt ki. Ezeknek az eszközöknek a szabályozási változtatására és a nukleáris létesítmények védelmére vonatkozó jogi keretek módosítására is javaslatot akar tenni. A tanulmányok és kutatások következtetéseit Franciaország "megosztja majd európai partnereivel, akik szintén ki vannak téve azoknak a veszélyeknek, amelyeket a drónok törvénytelen használata okoz" - hangsúlyozta a hatóság.

Október eleje óta mintegy húsz atomerőmű közelében észleltek drónokat. Valamennyi sötétben, este 7 óra és éjfél között, vagy pedig kora reggel repült át a zárt területek fölött. A hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani a gépek irányítóit, és azt sem tudták megállapítani, hogy ezek összehangolt akciók voltak-e, de állították, hogy a nukleáris létesítmények biztonságát nem fenyegetik a pilóta nélküli repülőgépek. Franciaországban - ahol 19 atomerőműben 58 reaktor működik - nukleáris létesítményeket öt kilométeres körzetben és ezerméteres magasságig tilos repülővel megközelíteni. A törvény megszegői egy év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirBubu #4
    meg lehet az általad említett "Areva" is, aki így próbálja másra terelni a gyanút
  • Cat #3
    csomóan lehetnek, a greenpeacesektől kezdve orosz kémeken át rivális cégekig, akik ugyanazon a tenderen indulnak, mint a nagy francia üzemeltető, az Areva.
  • Archenemy #2
    Írta valaki régebben, hogy lehet pl. radioaktív port szórni drónokról, aztán arra hivatkozni, hogy sugároz az erőmű, be kell zárni. Nem tudom, megvalósítható-e, de nem kell feltétlen "igazi" támadásokra gondolni.
  • halgatyó #1
    Tehát 20 atomerőmű. Ennyit vallanak be. A dronrepülések RENDSZERESEK.
    Még egy érdekesség: a titkosszolgálatok semmit sem tudnak (???) az elkövetőkről, legalábbis hivatalosan nem. (pedig máskor micsoda hírtömeg látható, hogy itt meg ott mennyi "terroristát" lefüleltek, mielőtt....lehet hogy kamu az is)

    Egyvalami biztos: ekkora volumenő röpködést nem a Jóskapista csinálja, szórakozásból!
    Valaki, valamilyen céllal.
    Továbbá: miért pont az atomerőműveket szemelték ki? Miért nem mondjuk a repülőtereket, stadionokat, vagy katonai létesítményeket?
    Miért pont az atomerőműveket?
    Gyanús nekem, hogy ez készülő támadás az atomenergia ellen, amely amúgyis nagyon nem tetszik egyes köröknek.