MTI

Drónbemutatót tartott az újmajori gyakorlótéren a Magyar Honvédség

A vezető nélküli repülőgépek (drónok) fejlesztése jelentősen felgyorsult, a törvényi szabályozás pedig ezt nem tudta követni, a szabályokat utólag kell létrehozni, ezzel az unió és Magyarország is folyamatosan foglalkozik - hangzott el Budapesten egy a témában tartott konferencián.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke a konferencia utáni sajtótájékoztatón azt mondta, a jelenlegi szabályokat nem a drónokra hozták létre, ezért fontos, hogy a jogszabályokat a legcélszerűbben módosítsák. Ezen az unió és Magyarország is dolgozik, és bár Magyarországnak van már előkészített anyaga, az uniós szabályozást is meg kell várni. Hangsúlyozta, hogy nem célszerű a területet túlszabályozni, mert azzal az iparágnak ártanak, és nem ez a lényege a folyamatnak. Hozzátette: ebben a kérdésben kiemelt szerepe van a frekvenciagazdálkodásnak, hogy ne kerüljön olyan gép forgalomba, amely interferálhat más, fontos rendszerekkel.


A Magyar Honvédségben (MH) rendszeresitett drón az MH újmajori gyakorlóterén

Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója azt mondta, kutatások zajlanak egyebek mellett arról, hogy a drónokat hogyan lehet a légtérbe engedni, elkülönítetten a többi repülőgéptől vagy integráltan kell-e őket kezelni. Azt is meg kell szabni, hogy a polgári felhasználású drónokat az ellenőrzött légtérben való repüléshez milyen berendezésekkel szereljék fel. Elmondása szerint a rádió összekötetés, a navigációs képességek, a radarok általi felderíthetőség fontos szempontok, és meg kell felelniük a műszeres repülés szabályainak is. Ugyanakkor ki kell fejleszteni és szabályozni a kényszerhelyzetekben használt rendszereket és az összeütközésre figyelmeztető, úgynevezett TCAS rendszert is.


Magyar fejlesztésű, több forgószárnnyal rendelkező multikopterek kötelékrepülésének bemutatója

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirBubu #2
    ki az az "Újőrnagy"?

    Őrnagy Őrnagy Őrnagy őrnagyról már hallottam, de róla még nem

    megtalálták Heller eddig elveszettnek hitt regényét, "A 22-es csapdája visszavág"-ot, vagy mi? benne se volt a híradóban
  • Co1e #1
    azért ezeket ne nevezzük drone-nak ..... mert az amerikaiak körbe röhögnek.