MTI

Drónokkal is harcol Kína a környezetszennyezés ellen

Kínában hazai fejlesztésű, vegyi anyagokat szállító drónokat is bevetnek a jövőben a levegőszennyezés ellen - adta hírül a Hszinhua hírügynökség hétfőn. A technológiát a múlt hétvégén már több mint száz órán át tesztelték, a hírügynökség szerint sikerrel.

A földről manuálisan vezérelt, ember nélküli drónok a levegőben található szennyező anyagokat "megfagyasztó" vegyületeket szállítanak, és azokat a magasban szétszórva dolgoznak. Ezt a módszert korábban is alkalmazták, repülőgépeket használva a célra, a drónok azonban jóval olcsóbbak és biztonságosabbak. A pilóta nélküli gépek másik előnye, hogy sűrű szmogban, igen rossz látási viszonyok között is működnek, szemben a repülőgépekkel.

A járműveket az állami kézben lévő AVIC vállalat egyik leányága gyártja. Ma Jong-seng, a drónokat gyártó vállalat vezérigazgatója a hongkongi sajtóban korábban úgy fogalmazott: a járművek akár 700 kilogramm vegyi anyag szállítására is alkalmasak. Egy drón öt kilométeres hatósugárban is képes munkálkodni - mondta Ma.

A kínai kormány 2017 végéig mintegy 300 milliárd dollárt fordít a levegőszennyezés kezelésére, amely mára az egyik legsürgetőbb megoldandó problémává nőtte ki magát a világ második legnagyobb gazdaságában. A kínai parlament éves ülésszakán Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a múlt hét elején hivatalosan is "háborút" hirdetett a légszennyezés ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!