MTI

Jelentősen csökkent a Vodafone nyeresége az első fél évben

Jelentősen csökkent a Vodafone nyeresége pénzügyi évének szeptember végéig tartó első felében, azonban az európai piacokon lassult a bevétel csökkenésének üteme - derült ki a brit távközlési vállalat friss jelentéséből.

A Vodafone 5,42 milliárd font (2124 milliárd forint) profitot könyvelhetett el az első fél évben a tavalyi 17,95 milliárd font után. A meredek esés oka többek között a cég halasztott adófizetési kötelezettsége volt olyan korábbi tranzakciói után, mint az amerikai Verizon Wireless mobilszolgáltatóban való 45 százalékos részesedésének eladása. Az így befolyt 130 milliárd dollár egy részét a hálózati infrastruktúra fejlesztésébe fektette a vállalat, amely Európában különösen fontos piaci pozíciójának megerősítése miatt.

Az előfizetők száma szerint a China Mobile után a világ második legnagyobb mobilszolgáltatójának bevétele 3 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest a felvásárlások, eladások és árfolyamhatások nélkül számítva. A bevétel így 20,75 milliárd fontot tett ki a szeptember végéig tartó fél évben. A szeptember végéig tartó negyedévben a vállalat bevétele Európában 5 százalékkal esett vissza, ami lassulás az előző negyedévi 7,9 százalékos csökkenés után. Ennek oka, hogy az előfizetők magasabb árfekvésű csomagokat választottak és nagyobb adatforgalmat generáltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!