Berta Sándor

275 000 embert foglalkoztat a Samsung

A dél-koreai gyártó munkahely-teremtésben betöltött szerepe kiemelkedő, többen dolgoznak náluk, mint a konkurenseknél együttesen.

A Samsung Electronics termékpalettája meglehetősen széles, a mosógépektől az okostelefonokig sok minden megtalálható a kínálatában. A dél-koreai gyártó gazdasági szerepére a legújabb adatok világítottak rá. A társaság több embert foglalkoztat, mint a Microsoft, a Google és az Apple együtt. Tavaly a Samsung 275 000 embernek adott munkát. A szám különösen akkor tűnik nagynak, ha mellétesszük, hogy a Sony Electronics japán társaságnak 105 000 alkalmazottja van, míg a Microsoftnak 99 000 dolgozója. Az első ötben van még az Apple 80 300 és a Google közel 47 756 munkatárssal.

Még nagyobbnak tűnik az egyes óriáscégek között az eltérés, ha azt nézzük, hogy csak a Samsung szoftvermérnöki részlege több mint 40 000 embert foglalkoztat. A dél-koreai vállalat az idén eddig 46 okostelefon- és 27 táblagép-modellt dobott piacra, ezért nem meglepő, hogy a szoftverfejlesztőkre óriási feladat hárul. Szintén jelentősnek nevezhető a kijelző- és a System-on-Chip részleg is. A Samsung Electronics esetében a legtöbben a gyártásban dolgoznak, közel 160 000 ember. Az adatok az Amerikai Egyesült Államok Tőzsdefelügyeletéhez benyújtott hivatalos dokumentumokból derültek ki. Fontos megjegyezni, hogy a Samsung Electronics csupán a Samsung csoport egyik - de talán legfontosabb - egysége, a holding összesen 80 vállalatot foglal magában.

A Samsung februárban úgy döntött, hogy követi az Apple példáját és három hónap alatt összesen több mint 60 új üzletet nyitott hét európai országban. Emellett a társaság az év elején oktatási programot is szervezett, aminek köszönhetően 2019 végéig több mint 400 000 fiatal látja majd közvetlenül is hasznát a digitális oktatási programnak. Ennek hazai egysége a januárban megnyitott jászfényszarui Samsung SMART School, ahol egyrészt általános iskolás gyermekeket, másrészt munkanélküli fiatalokat oktatnak, képeznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #1
    Inkább több kárt okoz ez a "kevés" 275 ezer dolgozó a több milliárddal ellentétben akiknek nem lesz munkája a robotika és technica miatt. Az iPhone összeszerelő gyerekek is munkásoknak számítanak a profitért?