Gyurkity Péter

Kiszivárgott a Huawei Ascend Mate 7

A kínai gyártó új fejlesztése napokkal a hivatalos bejelentés előtt szivárgott ki a világhálóra.

A Mate-sorozat kapcsán legutoljára még januárban számolhattunk be fontosabb újdonságról, akkor ugyanis a Huawei Ascend Mate 2 közelgő megjelenéséről írtak a magukat jól értesültnek beállító források. Erre néhány nappal később valóban sor is került, akkor pedig egy 6,1 hüvelykes érintőképernyőt és 720p felbontást felvonultató készüléket ismerhettünk meg – most jön az újabb méretes példány.

A kínai portálon megjelent információk alapján szinte minden szempontból teljes képet kapunk az új fejlesztésről, amely Ascend Mate 7 névre hallgat, és amelynek hivatalos bemutatójára jó eséllyel a berlini IFA alatt kerül majd sor, így néhány nap még hátravan a megerősítésig. Ezúttal néhány fotót is kapunk a hardveres lista mellé, ezeken pedig egy újabb phablet megoldás látható, amely ismét egy 6,1 hüvelykes kijelzőt helyez a középpontba – a jelek szerint a gyártó kedveli ezen megoldásokat.

Az érintőképernyő mérete tehát változatlan, ehhez azonban most 1080p felbontás társul, vagyis kifejezetten a csúcskategóriát célozzák meg, még akkor is, ha itt egyre gyakrabban bukkan fel a Quad HD, vagyis a 2560 x 1440 pixel. A méretes érintőképernyőhöz egy nyolcmagos Kirin 920 processzor társul, amely 1,3 GHz-en fut, ezt pedig az ARM Mali-T625 MP4 grafikus vezérlő, típustól függően 2 vagy 3 GB RAM, egy 13 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles előlapi kamera, valamint fémes külső társul, amely igencsak vékony kijelzőkeretet kínál számunkra az előlapon.

A telefon jó eséllyel egy szintén méretes, megfelelő üzemidőt biztosító akkumulátorral érkezik majd, ezt azonban minden bizonnyal csak a hivatalos bemutató alatt, esetleg azt követően ismerhetjük meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lac coo #4
    Nekem netezni jobb lene egy nagyobb gépen. a mostani 4,7 -es pici, a szemem se a a régi már csak zoomolással megy minden, de lehet amúgy is zoomolni kellene mert egy asztalnézetnek rohadt pici.
  • Linkout #3
    Egyszerűen buzinagyok! El nem tudok képzelni egy telefonnak ilyen méretben felhasználási területet. Excel sheetek szerkesztése? Vagy HD meleg kecskepornó futtatása? Mi az, ami indokolja a 6" méretet? Netezni bizony lehet kisebbel is, és nem rosszabb. Sebességben jóval kisebb modellek is tudnak igen impozáns eredményeket. Értem, ízlések és igények kielégítése a cél, kérdés, hogy ekkora méret mennyire használható, vagy szükségszerű.
  • M2 #2
    Kell a hely a nagyobb aksinak, amire a FullHD felbontású képernyő miatt van szükség, ami nélkül használhatatlan lenne egy ekkora teló. :-)
  • Linkout #1
    Lassan eléri a simkártyás 7" tabletem méretét egy kompakt telefon...
    A mini edition lesz az 5,5"?
    remek.