MTI

Internetes szavazáson döntik el az új bécsi metróvonal színét

A bécsiek többsége azt szeretné, ha nem a rózsaszín, hanem inkább a türkiz lenne a leendő új metróvonal, az U5 színe - tűnik ki egy hétfőn indult internetes szavazás első néhány napjának eredményéből.

Csütörtök délutáni állás szerint a szavazók 64,7 százaléka voksolt a türkizre, és csak 35,3 százaléka a rózsaszínre. A két színt úgy választották ki, hogy illeszkedjen a jelenlegi metróhálózat árnyalataihoz (zöld, lila, piros, narancssárga, barna), ugyanakkor feltűnő is legyen - áll az akcióról szóló közleményben. A két szín versengése azonban még nyitott, mert a www.wienerlinien.at/U5 oldalon augusztus 28-ig lehet véleményt nyilvánítani. Az új, bécsi metróvonal építése 2018-ban kezdődik.

Az U5-ös első szakasza a régi közkórház (Altes AKH) megállóját köti majd össze a központi fekvésű Karlsplatz állomással, a tervek szerint ez a szakasz 2023-ra készül el. Szintén 2018-ban kezdik el meghosszabbítani az U2-es metró nyomvonalát, így a városházától (Rathaus) egészen a város déli részén fekvő Matzleinsdorfer Platz megállóig lehet majd ezzel a járattal eljutni. A számítások szerint e két új vonal nagyjából egy milliárd euróba fog kerülni.

A további fázisban az 5-ös vonalat a város északnyugati részén fekvő Elterleinplatz-ig bővítik, illetve az 2-es metróvonalat két további állomással, a város déli részén található Wienerbergig hosszabítják meg. Az ötös vonal első tervei már 1967-ben napvilágot láttak, a tervezett nyomvonal az évtizedek során többször változott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)