Berta Sándor

Okos kerékpárt készített a Samsung

A kerékpársávot vetítő lézerprojektorokkal felszerelt közlekedési eszközt a Samsung olasz részlege mutatta be.

Az ISTAT olasz statisztikai hivatal szerint a kerékpárok számítanak Olaszországban a legkevésbé biztonságos közlekedési eszköznek. A Samsung helyi részlegének reményei szerint új termékük megjelenésével és elterjedésével javulhat a helyzet, mivel annak fejlesztése során a fő cél a biztonság volt. A Samsung Maestros Academy projekt keretében megalkotott kerékpár koncepciója egy okostelefonon alapul. A kormányra mágnesesen rögzíthető eszközön megjeleníthető a hátrafelé irányított kamera képe, és ez vezérli a beépített akkumulátort, illetve lehetővé teszi a Wi-Fi/Bluetooth kapcsolódást. A rendszer lehetővé teszi a felhasználó napi útvonalának feljegyzését a GPS-egység segítségével, így a hivatalok például közlekedési statisztikákat készíthetnek arról, hogy hol érdemes kerékpárutakat építeni vagy kijelölni.


Különlegessége mégsem ez, hanem hogy négy lézerprojektort szereltek rá. Ezek virtuális kerékpársávot tudnak vetíteni az úttestre, ami azt biztosítja, hogy a közlekedő járművek nagyobb távolságot tartsanak a kerékpártól. A fejlesztők úgy vélik, hogy ezáltal a kerékpáros akkor is látható marad, ha például holttérben tartózkodik. A koncepció szerint a rendszer automatikusan felismeri a külső viszonyokat (napszak, fényviszonyok stb.) és bekapcsolja a lézerprojektorokat, ha erre szükség van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blutarsky76 #9
    Hallottatok már az okos zsíroskenyérről? Úgy hallottam megeszi saját magát, a kalóriát pedig az asztalra fossa, amit onnan tetszés szerint föl lehet nyalni.
  • nismoka #8
    Ettől lett okos, hogy van rajta egy telefon? GPS útvonal rögzitö app van egy rakat ingyenes. A kamerea jópofa kár hogy napos időben nem látszik a telefon kijelzője.. Ja a markolat a kormányra már luxus.. :) Amúgy meg bűn ronda az egész.
  • Squeezer #7
    Ilyen lézeres kivetítőm nekem is van. Cca 1000 forint volt szállítással együtt ebayről (oks, meg kell nyomjak egy gombot, hogy bekapcsoljon, de ha már bringázok, akkor ne legyek annyira lusta, hogy szenzorokra hagyatkozzak).
  • ugh #6
    "A rendszer lehetővé teszi a felhasználó napi útvonalának feljegyzését a GPS-egység segítségével, így a hivatalok például közlekedési statisztikákat!!!!!!!!!!! készíthetnek arról, hogy hol érdemes kerékpárutakat építeni vagy kijelölni."
    Kozlekedesi statisztikta ja.
    Biztos lesz olyan hivatal is (bar mondjuk ez is kurva nagy okorseg mert latja a tuko, hogy sok a biciklis akkor epitunk bringa utat).
    Amugy kis hazankba biztos ez az akadaly..
  • ugh #5
    A raszerelt "okostoba szar" elvihette a koltsegvetest mert kormany markolatra mar nem futotta ahogy latom.
    Ez egy ujabb faszsag...
    Okos ember, aki vegre latja a vilagot, hogy atbasszak, etetik, hulyenek nezik, mikor lesz ?
  • Cat #4
  • CairoJack #3
    Ezt majd pont nem fogják ellopni, mert lesz benne GPS, és leköveti a tolvajt, hivja a jardot, és bukta. Jópofa koncepció, de a bicó nagyon ronda. :)
  • gemihu #2
    Szép és jó,de ki a fene merné otthagyni bárhol is ezt a bicót? Előbb biztonságos kerékpártárolókra lenne szükség.
  • culas25hc #1
    Kár hogy a videóból nem derül ki, hogy is gondolták pontosan ezt a vetítést, ami egyébként jó ötlet. Bár a másik oldalról megközelítve a dolgot, már látom magam előtt a 2048-azó bicósokat akik kacsáznak a főút közepén egy kézzel a telefont taperolva :S