Berta Sándor

Kína meghatározó le­het a dolgok internetében is

Az ázsiai állam az elmúlt években vezető pozícióba került a dolgok internetének (IoT) bevezetése kapcsán.

A kiemelt területen Kína mutatta fel a legnagyobb növekedést, ez derült ki a mobil szolgáltatók szövetségének (GSMA) anyagából. A dolgok internetével kapcsolatos növekedés Kínában az elmúlt négy évben elérte a 35 százalékot. Immár az összes mobil kapcsolatok több mint 3 százaléka az ázsiai országban található, míg a tisztán gépi kapcsolatoknál (M2M) ez az arány 40 százalék, ami több mint az Amerikai Egyesült Államok és Japán együttes részesedése.

Az M2M-kommunikációt alkalmazzák ma már például a buszok valós idejű ellenőrzésére, a parkolási rendszereknél és az árammérőknél, amelyek képesek a fogyasztást önállóan jelezni. Számos országban az M2M-megoldások bevezetése ugyanakkor az egyértelmű előírások hiánya miatt késik. Ezzel szemben a kínai kormány a legnagyobb prioritást biztosította a dolgok internetének, aminek köszönhetően ez a piac helyi szinten gyorsan növekedni tudott.

Kína gyorsan fejlődő államként megpróbálja az IT-technikát felhasználni arra, hogy a gyorsan növekvő városait intelligensebbé tegye és a lakosainak jobb életkörülményeket biztosítson. 2020-ig Peking további 600 millió dollárt akar ezen a területen befektetni. Három kínai szolgáltató komoly esélyt lát a mezőgazdaságban, az egészségügyben, az autógyártásban és a kereskedelemben, de nem csupán sávszélességet vásárolnak, hanem az ügyfeleikkel közösen fejlesztik ki a szükséges rendszereket.

A GSMA adatai alapján az év végére már 242 millió M2M-eszköz lesz a piacon, de ezek között nem lesz okostelefon, táblagép és elektronikus könyvolvasó. A Cisco az év elején arra mutatott rá, hogy a dolgok internete komoly költségmegtakarítást eredményezhet és új innovációs motor lehet, míg a Gartner szerint új kihívást is jelent, hiszen 2020-ig már 26 milliárd eszköz lesz jelen ezen a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • andrejkag #1
    Persze, hogy támogatják, minél kiterjedtebb náluk az M2M annál hatékonyabb a központi ellenőrzés!